Kevés történelmi hősünk „rühellé a prófétaságot” annyira, mint tette azt II. Rákóczi Ferenc (1676–1735). Óvatosságra minden oka megvolt. Mégis – mint egy valódi antik drámahős – végzetét nem tudta elkerülni, és hazájától messze bujdosóként (menekültként) fejezte be földi pályafutását.
Az Egyesült Államokban is felismerték a veszélyt, számos óvintézkedést vezettek be a börtönökben. Szabadon engednek fogvatartottakat, nem fogadnak be kisebb súlyú bűncselekmények miatt elítélteket. A fegyőrök és az elítéltek egészsége, illetve az intézetek rendje is átmenetileg ezt kívánja.
Harminc év alatt nagy utat járt be addig Egyiptom és Izrael, amíg vezetőik, Anvar Szadat elnök és Menáhén Begin miniszterelnök Jimmy Carter amerikai elnök közreműködésével Washingtonban alá nem írták a két ország békeszerződését. A fegyverszüneti egyezmények (1949), a hatnapos háború (1967), a Jom Kipur-i háború (1973) a „cionizmust mint rasszizmust” elítélő, 16 évig hatályban hagyott ENSZ-határozat (1975), Szadat szereplése a Kneszetben (1977) és a Camp David-i megállapodás (1978) – talán ezek voltak a konfliktus legfontosabb állomásai. Tengernyi igazságtalanság, szenvedés, rettegés, halál, háborúskodás és terrorcselekmények. Békétlenség.
„Tudjisten hány esztendeig fog tartani, míg az ország valamennyire is össze tudja szedni magát (ha ugyan egyáltalán tudja). Pedig én is szeretnék hazamenni, de végleg” – írta Bartók Béla (1881–1945) haza egyik levelében 1945 júliusában. Ő soha már nem jutott haza, 1945 szeptemberében egy New York-i kórházban halt meg. Hamvai 43 évvel később jutottak el Budapestre.
A jogállami szabályozás elemi követelménye, hogy maguk a normák megismerhetőkké váljanak, ne rejtsék el őket a polgárok elől. A cenzúra nyilvánvalóan csak különleges helyzetekben indokolható, de a publikálás, a véleménynyilvánítás előzetes vagy utólagos kontrollját lehetővé tevő normák eltitkolása eleve megakadályozza a jogkövetést, illetve a hatalom bújócskázása módot biztosít az önkényeskedésre.
Ahogyan mindannyiunk élete, úgy a fogvatartottak helyzete is sokszorosan nehezebb lett az utóbbi hetekben, mint korábban volt. A fertőzés átadásának veszélye zárt intézetekben nagyobb, mint másutt. Veszély fenyegeti az elítéltet és a börtönőrt is, ezért sok tekintetben közös az érdekük járvány idején. A Magyar Helsinki Bizottság azt kéri hát a döntéshozóktól, hogy1) időben, átlátható módon, egyszerűen tájékoztassák a rabokat a helyzetről, a tervezett és már bevezetett börtönbeli intézkedésekről;2) a családdal való kapcsolattartást más és új formákban biztosítsák, hogy megelőzhetővé váljon vagy csökkenjen a belső feszültség a fogvatartottak között. A dél-amerikai, olasz és romániai tragikus börtönlázadások arra figyelmeztetnek, hogy erre nagy szükség van. Nem csak a fogvatartottak, hanem a személyi állomány védelme érdekében is. Fotó: Szigetváry Zsolt /MTI
Eötvös Károly (1842–1916) ügyvéd azt a megbízást kapta 1882-ben, hogy védje azokat a zsidó vádlottakat, akiket azzal vádoltak meg hamisan, hogy „rituálisan meggyilkolták” a tiszaeszlári Solymosi Esztert, majd a holttestet el akarták tüntetni. A védő húsz évvel később publikálta egyedülálló jogi memoárját, amely telis-tele van ma is érvényes társadalom-lélektani megfigyeléseivel.
A költő ellen több esetben indítottak pert, sokszor büntetőpert. Nem mindig irodalmi művei miatt, de mindig a szólásszabadságát vitatva. Az ún. „röpiratper” volt a harmadik, amikor József Attilának bírái elé kellett állnia.
Egyike a történelem számos paradoxonának, hogy éppen a napóleoni zsarnokság alatt alkották meg és vezették be Franciaországban az első polgári törvénykönyvet. A Code Civil az első modern jogi kódex, amely egységesíti a joggyakorlatot, valamint világos, rendezett eligazítást nyújt a jogalkalmazónak és a polgárnak. A három év múlva már Code Napoleon néven futó törvény jogállami körülményeket teremtett, és megszüntette a bírói önkényeskedés lehetőségét. Leszámolt a jog titkos, misztifikált jellegével, a normák számon kérhetővé váltak, és már nem csak a beavatottak számára kínáltak eszközt céljaik eléréséhez. Az emberi jogokat törvényben rögzítették és bontották ki: a nép és a jog egymásra talált.
Midőn az amerikai polgárháború idején a hórihorgas Lincoln elnök találkozott a Tamás bátya kunyhójának aprócska szerzőjével, a legenda szerint így fordult hozzá: „tehát ez a kis hölgy csinálta ezt a nagy háborút”. Ez, persze, túlzás, de hogy amerikaiak tömegei érezték úgy, tovább már tűrhetetlen embertársaik szabadságtól és méltóságtól való intézményes megfosztása, abban Harriet Elizabeth Beecher Stowe-nak (1811–1896) tényleg kulcsszerepe volt.
Az ország német megszállása számottevő ellenállás nélkül történt. – Az akció harc nélkül 24, harc esetén 12 órát fog igénybe venni, mert akkor elmaradnak az üdvözlő beszédek – mondta előzetesen Maximilian von Weichs tábornagy, az okkupáció irányítója. És nem sokat tévedett. Az ország tehetetlenül szemlélte, egyesek pedig egyenesen örömmel fogadták, hogy a magyar állam elveszíti maradék önrendelkezését. Hosszú évek önáltató politikája végletesen legyöngítette az ország ítélő- és ellenálló-képességét.
„A magyarországi szegények helyzete mindmáig megoldatlan, az ország gazdasági állapotának romlásával az ő körülményeik is tovább romlanak.” Történelmünk során számtalanszor megfogalmazható lett volna ez a mondat. Csakhogy ez 1980-ban íródott, amikor szegények papíron egyáltalán nem léteztek a Magyar Népköztársaságban. A pártállamtól független civil szervezet alapítása önmagában is kesztyűt dobott a hatalomnak. De a SZETA más módon is provokálta a rezsimet, amikor természetesnek és tartalommal bírónak tekintett olyan fogalmakat, mint szabadság, emberi méltóság és szolidaritás.
V. Ferdinánd magyar király Batthyány Lajos grófot bízza meg az első felelős magyar ministerium, azaz kormány megalakításával. Hat nap múlva már be is terjeszti miniszterei névsorát, amely túlzás nélkül azóta is felülmúlhatatlannak bizonyult a magyar történelemben. A kormány, a minisztertanács formálisan április 11-én kezdi meg munkáját, azon a napon, amikor hatályba lépnek azok a nagy jelentőségű törvények, amelyek lehetőséget teremtenek a korszerű alkotmányosságnak, jogegyenlőségnek és polgári szabadságoknak, vagyis a modern Magyarországnak.
Leonard Gonzalez egy mellkasán sebesült kislányt talált a rizsföldön, és jobb híján megitatta, ám amint magára hagyta, egyik katonatársa agyonlőtte a gyereket. Ehhez hasonló szörnyűségek történtek tömegével a Mỹ Lai-i mészárlás során Vietnamban. Civilek, nők, öregek, gyerekek tömeges kivégzése, nemi erőszak, végtagcsonkolás, nyelvkivágás és skalpolás. Az amerikai hadsereg 23. gyalogos hadosztályának 11. gyalogdandár 20. gyalogezredéhez tartozó C század órákon át eszét vesztve öldökölt. Azért voltak olyanok is a katonák között, akik észnél voltak vagy utóbb észre tértek.
Broszman György ma történelem-francia szakos gimnáziumi tanár. 1986-ban a debreceni bölcsészkarra járt. Akkori barátnőjével többé-kevésbé véletlenül vett részt az egyik legnagyobb 1956 utáni spontán tömegrendezvényen 1986. március 15-én. Szerették volna szabadon megélni azokat a polgári jogokat, amikért már 1848-ban is tüntettek a forradalmárok. Ez 1986-ban nem volt lehetséges. Volt itt ülősztrájk, tömeges előállítás, személyi igazolványok elkobzása, míg a rendőrség végül végiggumibotozta a Lánchídra felterelt, rendőrségi provokátorokkal megtévesztett tömeget. Broszman György és barátnője is kapott az ütlegekből. Így működött a rendőrállam: csak a békés tüntetőket bírságolták meg, a brutálisan fellépő rendőrök megúsztak mindent. A Magyar Helsinki Bizottság rendszerváltó sorozatának új darabja.
Óvodás korunktól fogva annyi részletet hallottunk csodálatos nagy nemzeti ünnepünkön 1848. március 15-éről, hogy a témában nehéz újat mondani. Emberi jogi kalendáriumunk most arra vállalkozik, hogy a pesti forradalom első napjának 12 tán kevésbé közkeletű, mégis fontos vagy legalább érdekes részletét idézze fel. Ez a fényes nap teljes joggal tekinthető az utca forradalmának, amely példásan békésen és derűsen zajlott le. Sok minden kedvező külső körülmény kellett ehhez, de Tömeg Őfelsége, a pesti nép így is tüneményesen viselkedett. Rájuk méltán lehetünk büszkék, tőlük mindig tanulhatunk.
Iliasnak és Ahmednek, a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek 2019-ben 5000–5000 eurós kártérítést állapított meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. Megsértették ugyanis emberi jogaikat, amikor a hatóságok nem vizsgálták meg kellő mélységben, mi történhetett volna a panaszosokkal kiutasításuk következtében. Mégsem voltunk felhőtlenül boldogok, mert a korábbi nem jogerős megváltoztatva a Nagykamara már nem tekintette fogvatartásnak őrizetüket. Ez két bangladesi férfi pere volt, akiket 2015 őszén 23 napon át tartották fogva. Azóta a helyzet nagyon sokat romlott.
A szabályszerű gyanúsítotti figyelmeztetés ma már minden jogállami büntetőeljárás szerves része. Nem volt mindig így. Ernesto Mirandát emberrablás és nemi erőszak miatt ítélték el. Az ítéletet leginkább a beismerő vallomásra alapozta a bíróság, amit Miranda az elfogása után két órával később tett. (Ő látható mai képünk bal szélén.) Csakhogy a rendőrök nem tájékoztatták jogairól, és leginkább arról, hogy joga van hallgatni és ügyvédet kérni, így a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a rendes bíróság ítéletét és új eljárásra kötelezte. Megszületett az ún. „Miranda-figyelmeztetés”, ami az egyik biztosítéka annak, hogy törvényes eljárás nélkül senkit ne lehessen megfosztani szabadságától.
Az eddigi legdrágább és legromlottabb téli olimpián, Szocsiban Putyin februárban még a nyájas sport- és világbékebarát államférfi szerepét játszotta el, hogy aztán február 26-án nekilásson az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget elfoglalásának. Mint minden területi agresszióra, erre is volt elég ok és ürügy. A katonai agressziót mindezek tán érthetővé tehetik, de elfogadhatóvá nem. A területszerző háborúval Moszkva súlyosan megsértette azt a nemzetközi eljárásrendet, amely az utóbbi évtizedek európai konfliktusait – a balkáni és kaukázusi háborúkat kivéve – mégiscsak békés mederben tartotta. A Krím elfoglalása a békét és biztonságot garantáló Helsinki Záróokmányt (1975) legalább öt ponton sértette meg.
Lenin, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev, Andropov, Csernyenko után jött a sorban. Senki nem tudhatta, önmaga sem, hogy utolsóként ő kapcsolja majd le a villanyt. Tulajdonképpen kész igazságtalanság, hogy éppen a tán legnívósabb szovjet főtitkár lett a csődgondnok. Gondoljunk csak bele, hogyan vezényelte volna le mindezt, mondjuk, a kései Sztálin vagy a kései Brezsnyev. Aligha vitatható, a világ jól járt Mihail Szergejevics Gorbacsovval (1931). Tipikus reformkommunistának indult, aki előbb volt kommunista, és csak aztán reformer, hogy aztán kulcsszerepet, egyenesen forradalmi szerepet játsszon a kelet-európai rendszerváltásokban.
A börtönzsúfoltság Magyarország krónikus emberi jogi problémája. Bár a legtöbb nyugati országban sikerült megoldani, nálunk ezen a területen is mintha a végzet diktálna. A strasbourgi bíróság a töméntelen panasz nyomán nem tűrte tovább az emberi jogok tömeges és rendszerszerű megsértését. Arra kötelezte a magyar államot, hogy haladéktalanul és érezhetően enyhítse a zsúfoltságot. A Magyar Helsinki Bizottságnak jelentős szerepe volt az embertelen bánásmód feltárásában.
Joseph McCarthy wheelingi beszéde (1950. február 9.), amely alatt egy papírlapot lobogtatva azzal vádolta meg a Külügyminisztériumot, hogy állományában 205 kommunista ügynök bújik meg, a mccarthysta hisztéria kezdőpontjának számít Amerikában. A vég kezdetét már nehezebb meghatározni, de a wisconsini szenátor jelképezte politika talán akkor került meredek lejtőre, amikor a CBS országos tévécsatornáján Edward R. Murrow (1908–1965) elindította „folytatásos” műsorfolyamát a kommunistaüldözés paranoiájáról és McCarthy hazugságairól. Az eseményt mint a sajtószabadság és a felelős média nagy pillanatát szokás ünnepelni. Nem is érdemtelenül.
Ezen a napon minden nőt ünnepelünk. Boldog nőnapot mindenkinek! Mi most Emberi jogi kalendáriumunkban a történelemformáló nőkről külön is megemlékezünk. A nőmozgalom és feminizmus nagyszerű és bátor alakjairól, akik elérték azt, hogy az emberiség egyik legnagyobb és legrégibb igazságtalansága kimondassék, és a nők egyenlősége kikényszeríthető, az állam által garantált emberi jog lehessen.
A „Doctor Angelicus” korának vezető teológusa és filozófusa volt. A XX. századi neotomisták azt is állították róla, hogy természetjogi tanai az emberi jogok korai keresztény (katolikus) igazolását adták. Ez valószínűleg túlzás. Aquinói Szent Tamás (1225–1274) munkássága mégis hozzájárult ahhoz, hogy halála után évszázadokkal az ember születéstől fogva létező, elidegeníthetetlen és kikényszeríthető jogainak most már szinte a teljes világra kiterjedő garanciarendszere működik.
Daniel McCann, Mairead Farrell és Sean Savage, az IRA terroristái robbantásos merényletet akartak végrehajtani Gibraltáron. A hatóságok azonban tudomást szereztek az előkészületekről, és a brit különleges egység, az SAS civil ruhás katonái 1988. március 6-án szitává lőtték a három merénylőt. Az ő szüleik fordultak aztán a strasbourgi bírósághoz. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 1995-ben egy vonatkozásban igazat adott a szülőknek, és elmarasztalta az Egyesült Királyságot. Ez az ítélet fordulópontnak számít a „feltétlenül szükséges erőszak” értelmezésében.
A magyarok többsége még ma is olyan, aki a vasfüggöny mögött született. E többség nagyobbik része pedig még az államszocializmus időszakában hallott Winston Churchill „hírhedett fultoni beszédéről”, amely az akkori hivatalos kényszerértelmezés szerint „egyet jelentett a hidegháború meghirdetésével”. Valójában azonban nem a volt brit miniszterelnök hirdette meg a világrendszerek jó négy évtizedig tartó szembenállását. Ő pusztán arra vállalkozott, hogy leírja, értelmezze a változó európai helyzetet, és mozgósítsa a Nyugatot a szovjet terjeszkedéssel szemben. Félő volt ugyanis, hogy a korábbi roosevelti engedékenység fenntartása további lehetőséget kínál a sztálini despotizmusnak, a feneketlen étvágyú Moszkva bekebelezi Európát, és a kontinensen megszűnik a szabadság. Churchill a fultoni beszédével csupán nyilvánvalóvá tette a veszélyt.
Abraham Lincolnt (1809–1865), az Egyesült Államok 16. elnökét mindkétszer, 1861-ben és 1865-ben is március 4-én iktatták be. Bár magát egyre inkább küldtetéses embernek tekintette, nem könnyű válaszolni arra, hogy az ő szempontjából mennyire tekinthető szerencsésnek ez az időpont, tekintve, hogy az első beiktatása után egy hónappal kitört a polgárháború, a második után egy hónappal pedig meggyilkolták őt. Mindenesetre Lincoln politikai karrierjében egyébként is kiemelt ez a dátum, mert 1847-ben is éppen ezen a napon foglalta el helyét a Képviselőházban.
A „beste karaffia” szitkozódás még évszázadok múltán is életben tartotta az eperjesi mészárlás emlékét. A véres kezű Antonio Caraffáról (1642–1693) Petőfi is hozzáfogott színdarabot írni. A magyar gyerekek nemzedékeit ijesztgették a császári tábornokkal. Figurája a kínzásokkal, az önkényeskedéssel és a (nemesi) szabadságjogok semmibevételével forrt össze. Koncepciós perek sorozatában küldött halálba 24 nemest és gazdag polgárt a megszállt Eperjesen. A hagyomány szerint ő meg áldozatainak rémképétől gyötörve halt volna meg, de ez éppúgy nem valószínű, ahogyan később Haynau esetében sem történt így.
A szövetségi kormány képviselőjének felszólalásával ért véget az Egyesült Államok kontra a La Amistad hajó „utasai” per tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. Henry D. Gilpin legfőbb ügyészre azonban már senki nem figyelt. Az „amisztádókat” képviselő John Quincy Adams (1767–1848) ugyanis korábban olyan nagyszerűen felépített, az érzelmeket és a logikai érveket parádésan vegyítő beszédet tartott ügyfelei mellett, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírái sem vonhatták ki magukat hatása alól. Nem is tették, az egy héttel később kihirdetett ítélet az afrikai felperesek teljes győzelmét hozta.
Kalendáriumunk mai frivol képe egy karikatúra az örökösödési háború idejéről, és a fiatal Mária Teréziát ábrázolja, ahogyan a hadokozás következtében elveszíti mindenét, a ruháit is. Ez a külföldi gúnyrajz nyilvánvalóan királynőnk uralkodásának egyik évében sem jelenhetett volna meg, és birodalmának egyetlen országában sem kerülhetett volna legális kereskedelmi forgalomba. A korabeli hazai cenzorok nálunk nem is efféle megátalkodott felséggyalázókkal vagy libertinusokkal, hanem jámbor, istenfélő protestánsokkal hadakoztak leginkább.
A világhírű orientalista, Vámbéry Ármin egyetlen gyermeke a szökőnapon látta meg a napvilágot. Balszerencséjére így csak négyévente ünnepelhette születését. Vámbéry Rusztemnek (1872–1948) mint ügyvédnek, jogtudósnak és demokratának mindenképpen szerepelnie kell Emberi jogi kalendáriumunkban.
Linda Carol Brown 1951-ben egy 9 éves kislány volt a kansasi Topeka városában. Történetesen néger, fekete, színes, afroamerikai kislány. Szülei szerették volna átíratni egy másik iskolába, ami közelebb volt lakóhelyükhöz, de ahova addig csak fehérek járhattak. A topekai oktatási hivatal megtagadta a felvételét a Sumner Általános Iskolába. (Az épülete és Linda látható a képen.) És így tett másik 19 néger, fekete, színes, afroamerikai kisgyerekkel is, akik a lakóhelyükhöz közelebb eső, de „fehér iskolákba” jelentkeztek.
Az etnikai közösségek kollektív büntetését vagy a szülőföld elhagyására kényszerítést már jó ideje tiltja a nemzetközi jog. Így volt ez az 1940-es években is. A háborút követően mégis milliókat fosztottak meg jogaiktól és kényszerítettek hazájuk elhagyására. Ennek a dicstelen történetnek az egyik fejezete a csehszlovák–magyar lakosságcsere, amely tízezreknek okozott óriási szenvedést.
Kevesen érveltek annyira hatásosan a természetjogi megközelítés és az emberi jogok ellen, mint éppen ő. Mégis Jeremy Benthamnek (1748–1832) megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy a szabadságjogok kiterjesztését és börtönállapotok javítását hasznosnak és így szükségszerűnek tekintjük.
Sajnos, van elég nap, amely nagyon is alkalmas a magyarországi kommunizmus rémtetteinek felidézésére. Ilyen például október 23. vagy november 4., 1956 legfontosabb emléknapjai; február 1., a Magyar Köztársaság napja; június 16., Nagy Imre és pertársai kivégzésének napja vagy éppen június 19., az utolsó megszálló szovjet katona távozásának emléknapja. Ezekkel együtt sem vitatható: Kovács Béla (1908–1959) személyes drámájának felidézése is segít abban, hogy ne feledjük a szörnyű bűnöket és a rendszerré szerveződő törvénytelenséget.
Február 13-án tette közzé az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága jelentését a magyar gyermekjogi helyzetről. A vizsgált periódusban (2014–2019) szinte minden fontos területen bőven talált aggodalomra okot adó fejleményeket az ENSZ-bizottság, ide értve a jogalkotás minőségét, a gyermekeket érő erőszakot, a diszkriminációt, az oktatást, az egészségügyet, valamint a fogyatékossággal élő, szabadságuktól megfosztott és menedékkérő gyerekek helyzetét. A jelentés számos felszólítást tartalmaz már létező jogszabályok hatékony betartására és törvények módosítására is.
Rövid, kalandos élete alatt számos szellemi fordulatot hajtott végre a híres humanista, Giovanni Pico della Mirandola (1463–1494). Sokrétű, gazdag, a mágiától az összehasonlító vallástörténetig terjedő munkásságában minket most az emberi méltóságról szóló tézisei érdekelnek a leginkább. Ő volt az, aki szenvedélyesen hirdette, hogy az emberi méltóság (dignitas) alapja a szabad akarat képessége.
A 27 éves Csorba Róbertet és négyéves kisfiát, Robikát faji háborút vizionáló, hidegvérű gyilkosok ölték meg, Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt. Áldozataikról csak annyit tudtak, hogy cigányok és faluszélen laknak. A debreceni merénylők akkor nézték ki maguknak a Pest megyei Tatárszentgyörgyöt, amikor 2007-ben a jobbikos Magyar Gárda ott is cigányellenes vonulást rendezett.
A kistarcsai internálótábor a XX. századi magyar történelem egyik leghírhedtebb zárt intézete volt. Annak a területén, mintegy utódaként működött a rendszerváltást követően egy idegenrendészeti szállás, amely akár országunk szégyene is lehetett volna, ha a közvélemény tudott volna róla. Elképesztő viszonyok uralkodtak itt. Hogy nem volt hosszabb életű, abban kulcsszerepe volt a Magyar Helsinki Bizottságnak.
John Rawls (1921–2002) amerikai politikai filozófus, a XX. század egyik legfontosabb gondolkodója volt. A társadalmi szerződés több évszázados eszmekörét újította meg. Munkásságát és nézeteit magukénak érzik liberálisok, szociáldemokraták, kommunitáriusok is, de elméletének még a keresztény hagyományait is feltárták. És mint nagyjelentőségű életműhöz illik, kritikusai is akadnak szép számmal. Meglehet, a legnagyobb hibája az volt, hogy túl sokat képzelt az ember észbeli és morális képességeiről. Ebben a „hibában” azonban – ha egyáltalán ez annak számít, nem pedig szükséges optimizmusnak – a felvilágosodás legnagyobb szellemei osztoztak vele.
Baruch Spinoza (1632–1677), akit akkor már inkább neveztek Benedictus Spinozának súlyos tüdőbetegségben haldoklott. Állítólag a lencsecsiszoló munkája alatt belélegzett por volt a gyilkosa. Még egy napja volt hátra az életből. Ezt azonban tán csak az Örökkévaló tudhatta, akivel a filozófus annyit foglalkozott élete során, és akinek a nevében őt kiátkozták, illetve nem fogadták be. Hiába „Isten intellektuális szeretete”, független szellemével környezete nemigen tudott mit kezdeni. Kívülállását részben maga választotta, részben elszenvedte. Ő volt az első filozófus, aki következetesen a demokrácia védelmére kelt.
A kormányt bírálni már akkor fontos szabadságjog volt, amikor a felségsértést, hűtlenséget (árulást) még büntették. „A kormány nem akarja az örök váltságot, e kormány, mely csalárd álcát tévén ocsmány képére, kihúzta kilencmillió jobbágy pénzét, most csak azon fáradozik, hogy ezen kilencmillió által felingerelvén, annak körmei közül csak ő szabadítsa ki. Akkor jaj nekünk, mert szabad emberekből rabszolgákká alacsonyodtunk” – mondta Wesselényi Miklós 1834. december 9-iki beszédében. Azaz mondta volna, ha hinni lehet a besúgóknak. Merthogy a szatmári közgyűlésen az örökváltság, a jobbágyfelszabadítás fontos ügyében elhangzó szavait csak a nyomozati iratokból ismerhetjük.
Zrínyi Ilona apja kiváló katona, szenvedélyes török- és protestánspusztító volt, vagdalkozott, futtatott vitézül, mégis német- és Habsburg-gyűlölete okozta vesztét. Zrínyi Péter eleinte nélkülözhetetlennek tűnt a törökellenes háborúskodásban, és I. Lipót, az uralkodó többször kénytelen volt megbocsátani a zabolátlan nagyúrnak, de a Wesselényi-féle összeesküvést már nem úszhatta meg. Ilona anyja és testvére megháborodott, előbbi zárdában, utóbbi börtönben lelte halálát.
„Minden lehet belőle, még Magyarország nádora is” – mondta a fiatal Andrássy Gyula grófról (1823–1890) Széchenyi István, amikor megismerkedett az ígéretes politikussal. Bár sok minden lett belőle (főispán, honvéd ezredes, nagykövet, „szép akasztott”, miniszterelnök, a Monarchia külügyminisztere, sőt sugárút és egyetem is viseli nevét), de nádor az éppenséggel nem lett. Ezzel együtt Ferenc József koronázáskor a korábbi nádor szerepét alakította a szertartás során. „Kivégzett” menekültből miniszterelnök, azért az sem szokványos karrier.
Julianna napján tán nem szentségtörés egy híres Júliáról beszélni, és nem is csak róla, hanem „róluk” szólni. Merthogy a Rómeó és Júlia végzetes történetében nagy szerepet kap a kényszerházasság szokása, társadalmi intézménye. Shakespeare hőseit egyebek mellett az sodorja halálba, hogy a 14 éves Capulet Júliát akarata ellenére szülei házasságra kényszerítenék Párissal. Úgy gondolhatnánk, mindez az írói fantázia szüleménye, meg időben és térben nagyon távol állunk már a kényszerházasságoktól és a házastársi rabszolgaságtól. De nem volna igazunk.
Rendőrségi fogdákban 1996 óta rendszeresen tettünk megfigyelő látogatásokat, amelyekről jelentésekben számoltunk be. Megfigyelési eredményeink hozzájárultunk ahhoz, hogy rendőrségen ma már csak elvétve hajtanak végre letartóztatást.
Khomeini (Homejni) ajatollah (ájatullá), az iráni teokratikus állam alapítója és vallási vezetője „halálra ítélte” a kortárs brit–indiai irodalom egyik jeles alkotóját, Salman Rushdie-t (1947). Fatvát (fetvát) mondtak ki rá. Az író akkor hallotta először ezt a szót, és a nyugati világ is akkor ismerkedett meg vele. A fatva a legtöbbször nem ítélet, hanem olyan helyzetekre hozott döntés vagy értelmezés, amellyel az iszlám szent könyvei nem foglalkoznak. Rushdie esetében ezzel együtt „szimpla” halálos ítéletről volt szó. Ezt követően 13 éven át állt szoros fegyveres védelem alatt. (Mai képünk is ekkor készült.)
A hirosimai és nagaszaki atombomba-támadással szokás egy sorban említeni Drezda egymást követő négyszeri szőnyegbombázását. A szász várost a XVIII. században is porig rombolták. Az újjáépítések után kapta a hangzatos „Elba-parti Firenze” elnevezést. Ezt tüntették el egycsapásra a gyújtóbombák. Meg az ott lévő embereket, többségükben civileket.
Ahogyan 1789-nek a nagy francia forradalom, 1989-nek pedig a kelet-európai forradalmak adnak világtörténelmi jelentőséget, úgy juttat előkelő történeti rangot 1689-nek az angol Jogok Nyilatkozata is. Az emberi jogok elismerését tekintve dicsőséges és hasznos dolgok történtek ekkor.
Furcsa helyzet egy szabadsághősnél, de Nelson Mandela (1918–2013) bár példátlanul hosszú raboskodása tette világszerte ismertté, nem a börtönben vált világtörténelmi jelentőségű személyiséggé. Hanem akkor, amikor szabadulása után nem csak az apartheid rendszer lebontásának, de az új dél-afrikai nemzet megteremtésének is képes volt az élére állni. „Státusfogolyként” már jó ideje inkább csak szimbóluma volt a fajüldöző rendszer elleni küzdelemnek, mintsem gyakorlati vezetője. 71 éves múlt, amikor megadatott neki a lehetőség, hogy államférfiként szolgálhassa hazáját. Mandela igazi formátuma és politikai tehetsége ekkor mutatkozott meg igazán.