kalendarium

Vissza a jövőbe
2020. március 9.

Március 9.: az első leleplező tévéműsor McCarthy szenátorról (1954)

Joseph McCarthy wheelingi beszéde (1950. február 9.), amely alatt egy papírlapot lobogtatva azzal vádolta meg a Külügyminisztériumot, hogy állományában 205 kommunista ügynök bújik meg, a mccarthysta hisztéria kezdőpontjának számít Amerikában. A vég kezdetét már nehezebb meghatározni, de a wisconsini szenátor jelképezte politika talán akkor került meredek lejtőre, amikor a CBS országos tévécsatornáján Edward R. Murrow (1908–1965) elindította „folytatásos” műsorfolyamát a kommunistaüldözés paranoiájáról és McCarthy hazugságairól. Az eseményt mint a sajtószabadság és a felelős média nagy pillanatát szokás ünnepelni. Nem is érdemtelenül.

2020. március 8.

Március 8.: százhárom éves a nemzetközi nőnap (1917)

Ezen a napon minden nőt ünnepelünk. Boldog nőnapot mindenkinek! Mi most Emberi jogi kalendáriumunkban a történelemformáló nőkről külön is megemlékezünk. A nőmozgalom és feminizmus nagyszerű és bátor alakjairól, akik elérték azt, hogy az emberiség egyik legnagyobb és legrégibb igazságtalansága kimondassék, és a nők egyenlősége kikényszeríthető, az állam által garantált emberi jog lehessen.

2020. március 7.

Március 7.: Aquinói Szent Tamás halála napja (1274)

A „Doctor Angelicus” korának vezető teológusa és filozófusa volt. A XX. századi neotomisták azt is állították róla, hogy természetjogi tanai az emberi jogok korai keresztény (katolikus) igazolását adták. Ez valószínűleg túlzás. Aquinói Szent Tamás (1225–1274) munkássága mégis hozzájárult ahhoz, hogy halála után évszázadokkal az ember születéstől fogva létező, elidegeníthetetlen és kikényszeríthető jogainak most már szinte a teljes világra kiterjedő garanciarendszere működik.

2020. március 6.

Március 6.: Gibraltáron megölik az IRA három terroristáját (1988)

Daniel McCann, Mairead Farrell és Sean Savage, az IRA terroristái robbantásos merényletet akartak végrehajtani Gibraltáron. A hatóságok azonban tudomást szereztek az előkészületekről, és a brit különleges egység, az SAS civil ruhás katonái 1988. március 6-án szitává lőtték a három merénylőt. Az ő szüleik fordultak aztán a strasbourgi bírósághoz. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 1995-ben egy vonatkozásban igazat adott a szülőknek, és elmarasztalta az Egyesült Királyságot. Ez az ítélet fordulópontnak számít a „feltétlenül szükséges erőszak” értelmezésében.

2020. március 5.

Március 5.: Churchill fultoni beszéde a „vasfüggöny leereszkedéséről” (1946)

A magyarok többsége még ma is olyan, aki a vasfüggöny mögött született. E többség nagyobbik része pedig még az államszocializmus időszakában hallott Winston Churchill „hírhedett fultoni beszédéről”, amely az akkori hivatalos kényszerértelmezés szerint „egyet jelentett a hidegháború meghirdetésével”. Valójában azonban nem a volt brit miniszterelnök hirdette meg a világrendszerek jó négy évtizedig tartó szembenállását. Ő pusztán arra vállalkozott, hogy leírja, értelmezze a változó európai helyzetet, és mozgósítsa a Nyugatot a szovjet terjeszkedéssel szemben. Félő volt ugyanis, hogy a korábbi roosevelti engedékenység fenntartása további lehetőséget kínál a sztálini despotizmusnak, a feneketlen étvágyú Moszkva bekebelezi Európát, és a kontinensen megszűnik a szabadság. Churchill a fultoni beszédével csupán nyilvánvalóvá tette a veszélyt.

2020. március 4.

Március 4.: beiktatják Lincoln elnököt (1861)

Abraham Lincolnt (1809–1865), az Egyesült Államok 16. elnökét mindkétszer, 1861-ben és 1865-ben is március 4-én iktatták be. Bár magát egyre inkább küldtetéses embernek tekintette, nem könnyű válaszolni arra, hogy az ő szempontjából mennyire tekinthető szerencsésnek ez az időpont, tekintve, hogy az első beiktatása után egy hónappal kitört a polgárháború, a második után egy hónappal pedig meggyilkolták őt. Mindenesetre Lincoln politikai karrierjében egyébként is kiemelt ez a dátum, mert 1847-ben is éppen ezen a napon foglalta el helyét a Képviselőházban.

2020. március 3.

Március 3.: az eperjesi vésztörvényszék elkezdi működését (1687)

A „beste karaffia” szitkozódás még évszázadok múltán is életben tartotta az eperjesi mészárlás emlékét. A véres kezű Antonio Caraffáról (1642–1693) Petőfi is hozzáfogott színdarabot írni. A magyar gyerekek nemzedékeit ijesztgették a császári tábornokkal. Figurája a kínzásokkal, az önkényeskedéssel és a (nemesi) szabadságjogok semmibevételével forrt össze. Koncepciós perek sorozatában küldött halálba 24 nemest és gazdag polgárt a megszállt Eperjesen. A hagyomány szerint ő meg áldozatainak rémképétől gyötörve halt volna meg, de ez éppúgy nem valószínű, ahogyan később Haynau esetében sem történt így.

2020. március 2.

Március 2.: lezárul az Amistad-ügy tárgyalása (1841)

A szövetségi kormány képviselőjének felszólalásával ért véget az Egyesült Államok kontra a La Amistad hajó „utasai” per tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. Henry D. Gilpin legfőbb ügyészre azonban már senki nem figyelt. Az „amisztádókat” képviselő John Quincy Adams (1767–1848) ugyanis korábban olyan nagyszerűen felépített, az érzelmeket és a logikai érveket parádésan vegyítő beszédet tartott ügyfelei mellett, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírái sem vonhatták ki magukat hatása alól. Nem is tették, az egy héttel később kihirdetett ítélet az afrikai felperesek teljes győzelmét hozta.

2020. március 1.

Március 1.: az első átfogó cenzurális jogszabály Magyarországon (1747)

Kalendáriumunk mai frivol képe egy karikatúra az örökösödési háború idejéről, és a fiatal Mária Teréziát ábrázolja, ahogyan a hadokozás következtében elveszíti mindenét, a ruháit is. Ez a külföldi gúnyrajz nyilvánvalóan királynőnk uralkodásának egyik évében sem jelenhetett volna meg, és birodalmának egyetlen országában sem kerülhetett volna legális kereskedelmi forgalomba. A korabeli hazai cenzorok nálunk nem is efféle megátalkodott felséggyalázókkal vagy libertinusokkal, hanem jámbor, istenfélő protestánsokkal hadakoztak leginkább.

2020. február 29.

Február 29.: Vámbéry Rusztem születése (1872)

A világhírű orientalista, Vámbéry Ármin egyetlen gyermeke a szökőnapon látta meg a napvilágot. Balszerencséjére így csak négyévente ünnepelhette születését. Vámbéry Rusztemnek (1872–1948) mint ügyvédnek, jogtudósnak és demokratának mindenképpen szerepelnie kell Emberi jogi kalendáriumunkban.

2020. február 28.

Február 28.: Linda Brown apja bírósághoz fordul az iskolai elkülönítés ellen (1951)

Linda Carol Brown 1951-ben egy 9 éves kislány volt a kansasi Topeka városában. Történetesen néger, fekete, színes, afroamerikai kislány. Szülei szerették volna átíratni egy másik iskolába, ami közelebb volt lakóhelyükhöz, de ahova addig csak fehérek járhattak. A topekai oktatási hivatal megtagadta a felvételét a Sumner Általános Iskolába. (Az épülete és Linda látható a képen.) És így tett másik 19 néger, fekete, színes, afroamerikai kisgyerekkel is, akik a lakóhelyükhöz közelebb eső, de „fehér iskolákba” jelentkeztek.

2020. február 27.

Február 27.: a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezmény aláírása (1946)

Az etnikai közösségek kollektív büntetését vagy a szülőföld elhagyására kényszerítést már jó ideje tiltja a nemzetközi jog. Így volt ez az 1940-es években is. A háborút követően mégis milliókat fosztottak meg jogaiktól és kényszerítettek hazájuk elhagyására. Ennek a dicstelen történetnek az egyik fejezete a csehszlovák–magyar lakosságcsere, amely tízezreknek okozott óriási szenvedést.

2020. február 26.

Február 26.: Bentham születésének napja (1748)

Kevesen érveltek annyira hatásosan a természetjogi megközelítés és az emberi jogok ellen, mint éppen ő. Mégis Jeremy Benthamnek (1748–1832) megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy a szabadságjogok kiterjesztését és börtönállapotok javítását hasznosnak és így szükségszerűnek tekintjük.

2020. február 25.

Február 25.: Kovács Béla elrablása (1947) és a kommunizmus áldozatainak emléknapja

Sajnos, van elég nap, amely nagyon is alkalmas a magyarországi kommunizmus rémtetteinek felidézésére. Ilyen például október 23. vagy november 4., 1956 legfontosabb emléknapjai; február 1., a Magyar Köztársaság napja; június 16., Nagy Imre és pertársai kivégzésének napja vagy éppen június 19., az utolsó megszálló szovjet katona távozásának emléknapja. Ezekkel együtt sem vitatható: Kovács Béla (1908–1959) személyes drámájának felidézése is segít abban, hogy ne feledjük a szörnyű bűnöket és a rendszerré szerveződő törvénytelenséget.

2020. február 24.

Február 24.: Pico della Mirandola születésének napja (1463)

Rövid, kalandos élete alatt számos szellemi fordulatot hajtott végre a híres humanista, Giovanni Pico della Mirandola (1463–1494). Sokrétű, gazdag, a mágiától az összehasonlító vallástörténetig terjedő munkásságában minket most az emberi méltóságról szóló tézisei érdekelnek a leginkább. Ő volt az, aki szenvedélyesen hirdette, hogy az emberi méltóság (dignitas) alapja a szabad akarat képessége.

2020. február 23.

Február 23.: rasszista gyilkosság Tatárszentgyörgyön (2009)

A 27 éves Csorba Róbertet és négyéves kisfiát, Robikát faji háborút vizionáló, hidegvérű gyilkosok ölték meg, Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt. Áldozataikról csak annyit tudtak, hogy cigányok és faluszélen laknak. A debreceni merénylők akkor nézték ki maguknak a Pest megyei Tatárszentgyörgyöt, amikor 2007-ben a jobbikos Magyar Gárda ott is cigányellenes vonulást rendezett.

2020. február 22.

Február 22.: civil megfigyelők a kistarcsai idegenrendészeti szálláson (1995)

A kistarcsai internálótábor a XX. századi magyar történelem egyik leghírhedtebb zárt intézete volt. Annak a területén, mintegy utódaként működött a rendszerváltást követően egy idegenrendészeti szállás, amely akár országunk szégyene is lehetett volna, ha a közvélemény tudott volna róla. Elképesztő viszonyok uralkodtak itt. Hogy nem volt hosszabb életű, abban kulcsszerepe volt a Magyar Helsinki Bizottságnak. 

2020. február 21.

Február 21.: John Rawls születésének napja (1921)

John Rawls (1921–2002) amerikai politikai filozófus, a XX. század egyik legfontosabb gondolkodója volt. A társadalmi szerződés több évszázados eszmekörét újította meg. Munkásságát és nézeteit magukénak érzik liberálisok, szociáldemokraták, kommunitáriusok is, de elméletének még a keresztény hagyományait is feltárták. És mint nagyjelentőségű életműhöz illik, kritikusai is akadnak szép számmal. Meglehet, a legnagyobb hibája az volt, hogy túl sokat képzelt az ember észbeli és morális képességeiről. Ebben a „hibában” azonban – ha egyáltalán ez annak számít, nem pedig szükséges optimizmusnak – a felvilágosodás legnagyobb szellemei osztoztak vele.

2020. február 20.

Február 20.: Spinoza életének utolsó előtti napja (1677)

Baruch Spinoza (1632–1677), akit akkor már inkább neveztek Benedictus Spinozának súlyos tüdőbetegségben haldoklott. Állítólag a lencsecsiszoló munkája alatt belélegzett por volt a gyilkosa. Még egy napja volt hátra az életből. Ezt azonban tán csak az Örökkévaló tudhatta, akivel a filozófus annyit foglalkozott élete során, és akinek a nevében őt kiátkozták, illetve nem fogadták be. Hiába „Isten intellektuális szeretete”, független szellemével környezete nemigen tudott mit kezdeni. Kívülállását részben maga választotta, részben elszenvedte. Ő volt az első filozófus, aki következetesen a demokrácia védelmére kelt.

2020. február 19.

Február 19.: Wesselényit jogerősen elítélik hűtlenségi perében (1839)

A kormányt bírálni már akkor fontos szabadságjog volt, amikor a felségsértést, hűtlenséget (árulást) még büntették. „A kormány nem akarja az örök váltságot, e kormány, mely csalárd álcát tévén ocsmány képére, kihúzta kilencmillió jobbágy pénzét, most csak azon fáradozik, hogy ezen kilencmillió által felingerelvén, annak körmei közül csak ő szabadítsa ki. Akkor jaj nekünk, mert szabad emberekből rabszolgákká alacsonyodtunk” – mondta Wesselényi Miklós 1834. december 9-iki beszédében. Azaz mondta volna, ha hinni lehet a besúgóknak. Merthogy a szatmári közgyűlésen az örökváltság, a jobbágyfelszabadítás fontos ügyében elhangzó szavait csak a nyomozati iratokból ismerhetjük.

2020. február 18.

Február 18.: Zrínyi Ilona halála (1703)

Zrínyi Ilona apja kiváló katona, szenvedélyes török- és protestánspusztító volt, vagdalkozott, futtatott vitézül, mégis német- és Habsburg-gyűlölete okozta vesztét. Zrínyi Péter eleinte nélkülözhetetlennek tűnt a törökellenes háborúskodásban, és I. Lipót, az uralkodó többször kénytelen volt megbocsátani a zabolátlan nagyúrnak, de a Wesselényi-féle összeesküvést már nem úszhatta meg. Ilona anyja és testvére megháborodott, előbbi zárdában, utóbbi börtönben lelte halálát.

2020. február 17.

Február 17.: Andrássy Gyulát kinevezik miniszterelnöknek (1867)

„Minden lehet belőle, még Magyarország nádora is” – mondta a fiatal Andrássy Gyula grófról (1823–1890) Széchenyi István, amikor megismerkedett az ígéretes politikussal. Bár sok minden lett belőle (főispán, honvéd ezredes, nagykövet, „szép akasztott”, miniszterelnök, a Monarchia külügyminisztere, sőt sugárút és egyetem is viseli nevét), de nádor az éppenséggel nem lett. Ezzel együtt Ferenc József koronázáskor a korábbi nádor szerepét alakította a szertartás során. „Kivégzett” menekültből miniszterelnök, azért az sem szokványos karrier.

2020. február 16.

Február 16.: Julianna napján a kényszerházasságokról

Julianna napján tán nem szentségtörés egy híres Júliáról beszélni, és nem is csak róla, hanem „róluk” szólni. Merthogy a Rómeó és Júlia végzetes történetében nagy szerepet kap a kényszerházasság szokása, társadalmi intézménye. Shakespeare hőseit egyebek mellett az sodorja halálba, hogy a 14 éves Capulet Júliát akarata ellenére szülei házasságra kényszerítenék Párissal. Úgy gondolhatnánk, mindez az írói fantázia szüleménye, meg időben és térben nagyon távol állunk már a kényszerházasságoktól és a házastársi rabszolgaságtól. De nem volna igazunk.

2020. február 15.
2020. február 14.

Február 14.: kimondják a fatvát Salman Rushdie-ra (1989) 

Khomeini (Homejni) ajatollah (ájatullá), az iráni teokratikus állam alapítója és vallási vezetője „halálra ítélte” a kortárs brit–indiai irodalom egyik jeles alkotóját, Salman Rushdie-t (1947). Fatvát (fetvát) mondtak ki rá. Az író akkor hallotta először ezt a szót, és a nyugati világ is akkor ismerkedett meg vele. A fatva a legtöbbször nem ítélet, hanem olyan helyzetekre hozott döntés vagy értelmezés, amellyel az iszlám szent könyvei nem foglalkoznak. Rushdie esetében ezzel együtt „szimpla” halálos ítéletről volt szó. Ezt követően 13 éven át állt szoros fegyveres védelem alatt. (Mai képünk is ekkor készült.)

2020. február 13.

Február 13.: rommá bombázzák Drezda városát (1945)

A hirosimai és nagaszaki atombomba-támadással szokás egy sorban említeni Drezda egymást követő négyszeri szőnyegbombázását. A szász várost a XVIII. században is porig rombolták. Az újjáépítések után kapta a hangzatos „Elba-parti Firenze” elnevezést. Ezt tüntették el egycsapásra a gyújtóbombák. Meg az ott lévő embereket, többségükben civileket.

2020. február 12.
2020. február 11.

Február 11.: Nelson Mandela kiszabadul (1990)

Furcsa helyzet egy szabadsághősnél, de Nelson Mandela (1918–2013) bár példátlanul hosszú raboskodása tette világszerte ismertté, nem a börtönben vált világtörténelmi jelentőségű személyiséggé. Hanem akkor, amikor szabadulása után nem csak az apartheid rendszer lebontásának, de az új dél-afrikai nemzet megteremtésének is képes volt az élére állni. „Státusfogolyként” már jó ideje inkább csak szimbóluma volt a fajüldöző rendszer elleni küzdelemnek, mintsem gyakorlati vezetője. 71 éves múlt, amikor megadatott neki a lehetőség, hogy államférfiként szolgálhassa hazáját. Mandela igazi formátuma és politikai tehetsége ekkor mutatkozott meg igazán.

2020. február 10.

Február 10.: Montesquieu halála (1755)

Montesquieu (1689–1755) nem csak író bíró, de báró bíró is volt, mégpedig tíz éven át. Ezt a kezdőmondatot nem lehetett kihagyni, és nem csak az idétlen szójáték ziccere miatt, hanem mert ez a körülmény sok mindent megmagyaráz az életműben. Például talán azt is, hogy miközben kidolgozta a hatalommegosztás elvét, miért értékelte le a törvényhozói meg a végrehajtói hatalomhoz képest a bíróit. Saját karrierjét tekintve, amint tehette, azonnal otthagyta a bordeaux-i törvényszéket, hogy Párizsban fusson be tudományos és művészeti karriert, illetve utazza be Európát.

2020. február 9.

Február 9.: a II. magyar hadsereg pusztulása a Don-kanyarban (1943)

„Melyiknek kispörköltjét védve / halt meg Beke és Fekete? / Melyik söréért fagyott jégbe / Fábián füle, Kovács keze?” – tette fel a költői kérdést Illyés Gyula azután, hogy értesült a szovjetek voronyezsi áttöréséről és a II. magyar hadsereg pusztulásáról. Ő is tudta, hogy nem a polgárok békés biztonságáért, hanem rossz politikusi döntések miatt vesztek oda annyian az orosz télben. Ha nincs gátja a hatalomnak, hagymázas álmaiért ő mindenkor kész feláldozni az alattvalóknak tekintettek életét.

2020. február 8.

Február 8.: életfogytiglanira ítélik Mindszenty bíborost (1949)

Mindszenty Józsefet 1948. december 26-án hazaárulás és valutaüzérkedés gyanújával vették őrizetbe, és az állambiztonság központja, az Andrássy út 60. alatt fekvő pincékbe hurcolták. Hat héten át kínozták, illetve pszichotróp szerekkel kezelték. Ezek hatása alatt ismerte be, hogy részt vett a harmadik világháború előkészítésében, kémkedett a nyugati hatalmak kormányainak, jelentős összegeket küldött külföldre és megpróbálta átjátszani a Szent Koronát a Habsburgoknak. A vádak nyilvánvalóan koholtak voltak. Az Olti Vilmos vezette népbírósági tanács mégis bűnösnek találta Mindszenty Józsefet, és életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki rá. Az ítéletet az 1949. júliusi fellebbviteli tárgyaláson jogerőre emelték.

2020. február 7.

Február 7.: Svájcban népszavazás biztosítja a nők választójogát (1971)

„Az európai nők közül a svájciak jutottak utolsóként választójoghoz, mégpedig 1971-ben.” Ezt szokás mondani, noha Liechtensteinben még később történt meg mindez, csak 1984-ben. Azért még az országos svájci referendum eredménye sem minden szavazáson jelentett automatikus részvételt a nőknek. Némelyik kanton körömszakadtáig ragaszkodott a férfiak politikai előjogához, így Appenzell Innerrhodent csak a szövetségi bíróság 1991-es ítélete tudta rákényszeríteni arra, hogy ismerje el nők szavazati jogát.

2020. február 6.

Február 6.: Hans Kelsen befejezi első nagy jogtudományi művét (1911)

Hans Kelsennek (1881–1973) óriási szerepe volt a jogról való gondolkodás megváltoztatásában, az alkotmánybíráskodás elméleti és gyakorlati megalapozásában, illetve az emberi jogok kikényszeríthetőségének megteremtésében. A nürnbergi per előkészítősében is dolgozott, valamint az ENSZ jogi kereteinek kiépítésében. A XX. század egyik legnagyobb hatású jogtudósa volt. (Bibó István is sokat tanult tőle, igaz, részben el is fordult tőle.) Komikusan hangzik, de szokás őt „a jog- államtudományok Beethovenjének” nevezni, abban azonban valóban hasonlítható a komponista zsenihez, hogy míg ő az európai zenét, addig Kelsen az európai jogtudományt újította meg.

2020. február 5.

Február 5.: a szovjet csapatok kivonulnak Kabulból (1989) 

„Szovjet Vietnam.” Szokás így emlegetni a szovjet Vörös Hadsereg majdnem tíz évig tartó katonai intervencióját és háborúskodását Afganisztánban. 1979-ben szuperhatalomként vonultak be, s csalódott és nimbuszát veszített, vert seregként vonultak ki onnan. Egyesek szerint a szovjet birodalom itt kapott végzetes sebet és ebbe pusztult bele. Hogy melyik volt az ok, melyik az okozat, az afganisztáni háború vagy a birodalom végzetes gyengesége, ma már akadémikus kérdésnek tűnik. Egy biztos, a háború mérhetetlen szenvedést jelentett az agán népnek és a szovjet embereknek. Következményei pedig máig hatnak.

2020. február 4.

Február 4.: William Ockham Avignonba tart, hogy a szegénységről vitázzék (1325)

Aligha állt szándékában megújítani az etikát, a jogot vagy politikát. Az 1320-as évekig teológusnak, filozófusnak számított, de rendjének, a ferenceseknek a konfliktusa a pápával új utakra sarkallta vagy inkább kényszerítette William Ockhamet. Meglehet, a részleteket tekintve tán semmiben sem számít elsőnek, de szellemi összteljesítménye mégis forradalminak tekinthető. Meglehetősen pikáns helyzet ez egy nominalista esetében, aki irtózott az elhamarkodott általánosítástól.

2020. február 3.

Február 3.: a milánói ediktum kiadása (313)

„A vallás szabadságát nem szabad elutasítani, hanem minden egyes ember értelmének és akaratának meg kell adni azt a jogot, hogy saját döntése szerint foglalkozzon az isteni dolgokkal.” E szöveg nem a felvilágosodás idején született, hanem a császárkori Rómában. És nem valamiféle tét nélküli bölcselkedésben, hanem jogszabályban szerepelt.A hagyomány e naphoz köti a keresztények üldözésének végleges lezárását, részbeni kárpótlásukat és a kereszténység teljes emancipációját Rómában. A jeles esemény következtében a bebörtönzött keresztények kiszabadultak, a száműzöttek visszatértek otthonaikba, az elkobzott javak visszaszálltak előző gazdájukra, akkor is, ha nem magánszemély, hanem a helyi egyház volt az eredeti tulajdonos. Fontos fordulat volt a milánói ediktum nem csak az üldözötteknek, de a vallásszabadság általános ügye szempontjából is.

2020. február 2.

Február 2.: véget ér a sztálingrádi csata (1943)

A „szovjet köszönöm”, így nevezte A második világháború c. nagy emlékiratában Winston S. Churchill a sztálingrádi csatát és szovjet győzelmet. Joggal. Hiszen volt ugyan több lényeges fordulat is a háború hat éve alatt, de míg addig leginkább a nácik és szövetségeseik győzelmei határozták meg az események menetét, Sztálingrádnál fordult a kocka, innentől kezdve már főleg az antifasiszta szövetségesek sikerei alakították a háború menetét.

2020. február 1.

Február 1.: Solt Ottilia halála (1997)

Huszonkét éve hunyt el Solt Ottilia (1944–1997). Egyre kevesebben tudják, ki volt ő, pedig kiemelkedő alakja volt a hazai szociális és emberi jogi mozgalomnak. Nem csupán az idő fedi el jelentős életművének valódi kontúrjait, hanem az emlékére rakódó legendák és ellenlegendák, olykor egyenesen rágalmak. De az is igaz, hogy a bizonyos értelemben romantikus regényhősöket idéző figurája miatt sokan már életében legendaként tekintettek rá, noha egyáltalán nem tartott igényt az „egyszemélyes nemzeti intézmény” vagy a „morális iránytű” gőgös és valóságidegen szerepére.

2020. január 31.

Január 31. John Marshall főbíró hivatali idejének kezdete (1801)

Benjamin Franklinről, Washingtonról vagy Jeffersonról mint az Egyesült Államok korai történetének megkerülhetetlen figuráiról mindenki hallott már. Jóval kevesebben tudnak errefelé a szövetségi Legfelsőbb Bíróság első elnökéről, John Marshallról (1755–1835), akinek szintén meghatározó szerepe volt abban, hogy a függetlenség kivívása után milyen úton indult el siheder országa, mik lettek az amerikai jogállam fundamentumai, és mit is jelentenek a gyakorlatban a szabadságjogok.

2020. január 30.

Január 30.: Georges Pire Nobel-békedíjas szerzetes halála (1969)

A gyerekkori élmények egész életre kihatnak. Ezt példázza mai hősünk sorsa is. Georges Charles Clement Ghislain Pire (1910–1969) már kiskorában megtapasztalta, milyen is háborús menekültnek lenni. Belgium német lerohanása francia földre üldözte családját, ahol négy évet töltöttek. Mikor hazatértek, otthonukat lerombolva találták, mindent újjá kellett építeniük.

2020. január 29.

Január 29.: a Memorial civil szervezet megalapítása (1989)

A tekintélyes társaság eredetileg a politikai elnyomást és törvénytelenséget dokumentálta a Szovjetunióban, valamint segítséget nyújtott az áldozatoknak. Igazából a hatósági vegzálással és állambiztonsági aknamunkával nem törődve már 1987 óta működik. Az 1989. január végi gyűlésükön csak a formális alapítás történt meg. (Picit mi is csalunk, mert nem 29-én, hanem 28-án…) Első elnöküknek Andrej Szaharov Nobel-békedíjas fizikust választották, aki maga is politikai üldözött volt, s csak 1986-ban térhetett vissza Moszkvába gorkiji száműzetéséből.

2020. január 28.

Január 28.: megalakul a Menedék Bizottság (1988)

Az 1980-as évek végén menekültek jelentek meg Magyarországon, méghozzá nagy számban. A Kádár-korszakban velük korábban  nem lehetett találkozni. A Magyar Közvéleménykutató Intézet 1988-as vizsgálatai szerint a Romániából érkező menekültek befogadásával a lakosság nagy része egyetértett. Ehhez képest Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes 1988 áprilisában mégis arról beszélt, hogy „a csendes többség már ma sem nézi jó szemmel a román állampolgárok ügyének felkarolását, mert félti az életszínvonalát, munkahelyét, gyermekei lakáshoz jutását és egyéb társadalmi értékeit”.

2020. január 27.

Január 27.: a holokauszt nemzetközi emléknapja

„Amikor Auschwitzban – harmincfokos hidegben – egy akna mélyén megpillantottam a mázsás hajkupacokat, egy vitrinben az összezilált szemüvegeket, a folyosón a bélyeg nagyságú fényképeket s az egyik falon a világ legszomorúbb fényképét: egy görbült hátú öregasszonyt három kisgyerekkel – a negyedik zsebre dugott kézzel, korához illően hátramaradva követte a gázkamrába igyekvőket – miért gondoltam öt sebedre?”Pilinszky János: Én Jézusom (1977)

2020. január 26.

Január 26.: parlamenti vita a zsidók jogegyenlőségéről (1883)

A tiszaeszlári hazug vérvád nyomán „a felpaskolt szenvedélyek habjai féktelenül csapongtak ebben a szegény országban”. Az antiszemita izgatás és tömeghisztéria sok helyen torkollott pogromokba, halálos áldozatok is voltak, de a dualizmus korának igazságszolgáltatása és a politikai elit mértékadó része végeredményben jól vizsgázott. Mindegyik vádlottat felmentették a rituális gyilkosság vádja alól, a kormány pedig nem engedett a jogegyenlőségi politikájából, és kiállt a zsidó polgárok szabadságának védelmében.

2020. január 25.

Január 25.: a névadó pálfordulás, avagy Szent Pál apostol megtérése (34 k.)

A Legenda Aurea három okát is adja, hogy Pálnak a megtérését a keresztények miért ünnepelik inkább, mint más szentekét. Ezek közül az első a legfontosabb Emberi jogi kalendáriumunk számára: „a példa miatt, hogy bármely nagy bűnös legyen is valaki, ne veszítse el reményét a megbocsátásra, látva, hogy amilyen nagy bűnös volt Pál, oly nagy kegyelmet kapott”. Remény, kegyelem, változás (jobbulás) lehetősége. Ugyan, mi más antropológia tükröződne az emberi jogok eszméjében? 

2020. január 24.

Január 24.: Beaumarchais születésének napja (1732)

„Egyszer még megbánják” – jelentette ki d’Oberkirch bárónő, midőn azt látta, hogy főrangú ismerősei felszabadultan kacarásznak a Figaro házasságának előadásán. Merthogy ő megérezte a társadalmi lázadást a darabban. Sokan nem voltak vele tisztában, állítólag még maga a színmű szerzője sem. Noha ennek azért ellentmond, hogy miután három évig nem engedélyezték párizsi színrevitelét, Pierre-Augustin Caron Beaumarchais (1732–1799) nyeglén azt mondta volna: „a király nem akarja, hogy előadják, tehát elő fogják adni”. 

2020. január 23.
2020. január 22.

Január 22.: aláírják az Elysée-szerződést (1963)

„Végleg elmúlt az idő, amelyben az európai nemzetek egymással civakodhattak a világuralomért. Európának nincs mit keresnie ebben az irányban, és bármely európai, aki továbbra is világhatalom után ácsingózik, óhatatlanul vagy a reménytelenség, vagy a nevetségesség áldozatául esik, miként a tébolydák megannyi Napóleonja” – írta 1948 júliusában bizakodóan Max Frisch.

2020. január 21.

Január 21.: Orwell halála (1950)

Az író íróként nemigen létezik, amíg fő műveit ki nem adják. Mai hősünkkel kicsit más volt a helyzet. Az igazi George Orwell (1903–1950) ugyan már évek óta halott volt, mire a „magyar Orwell” – különös körülmények közepette, de – mégiscsak megszületett. Persze, ha csak a pártállamon és állami könyvkiadáson múlt volna, tán soha nem jön világra. Igazán orwelli volt, amilyen pályát szerzőnk befutott a létező szocializmus Magyarországán.

2020. január 20.

Január 20.: a wannseei konferencia (1942) és a „végső megoldás”

Wannsee az Új Magyar Lexikon szerint Berlin délnyugati peremén található kis tó. „A Ny-berlini Zehlendorfhoz tartozik. Strandfürdő, vízi sport.” Ennyi. Mintha Auschwitzról csupán azt közölték volna, hogy egy lengyel kisváros német neve. A történelmet valamennyire ismerők előtt azonban a „Wannsee-konferencia” a huszadik század egyik legiszonyúbb összejövetele. 78 éve itt döntötte el a náci felső vezetés a zsidókérdés „végső megoldását”: itt határozták el 11 millió ember megölését. Wannsee ennek a borzalmas tettnek a jelképe.

Tovább a múltba