LMBTQ
Ez megkifogásolta, ez megbírságolta, ez jóváhagyta, meg ez is jóváhagyta, ez az iciri-piciri meg, hamm, bekapja
Maradt-e még valami a választások tisztasága felett őrködni hivatott intézmények pártatlanságából? A Nemzeti Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság után a kormányerő vajon a rendesbíróságokat is maga alá gyűrte-e már teljesen? Még nincs itt a vég, de a kormány már igen jól áll itt is.
A Kúriának is szerepe van abban, hogy holnap nem az Andrássy úton vonul a Pride
Holnap tartják a Budapest Pride felvonulást, amelynek idők során szimbolikus helyszínévé vált az Andrássy út. Idén azonban nem képezheti a hivatalos útvonal részét, mert nyíltan homo- és transzfób, uszító és gyűlölködő csoportok előre kitervelten és visszaélésszerű eljárás eredményeként kiszorították a rendezvényt az eddigi felvonulások gerincét képező sugárútról.
A melegek, romák és menekülők nem számíthatnak a lavírozó ombudsmanra
A homofób propagandatörvény ellen felszólalt többek között az Európa Tanács emberi jogi biztosa, európai uniós tagállamok és számos magyar civil szervezet. Egyvalaki, akinek pedig az Alaptörvény szerint is az alapjogok védelme lenne a feladata, hallgatott: a magyar ombudsman.
„Együtt táncolunk, együtt harcolunk” – videó
A kelet-európai meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű, interszex és queer mozgalmaknak nincsenek tankjaik, nekik csak történeteik és érveik vannak ahhoz, hogy kivívják a többségi társadalmak elfogadást és a nekik is kijáró egyenlőséget heteroszexuális honfitársaikkal. Ehhez erős koalíciókra van szükség.
Beletartoznak-e a nemzetbe a homoszexuális emberek? - videó
A 2020. augusztus 9. óta tartó belorusz tiltakozássorozat és a tüntetések nem csak Lukasenka elnök elzavarásáról, de nemzetépítésről is szólnak. Arról, hogy az ország története során először az új, a 21. századi belorusz politikai közösségben végre helyet kapnak-e a meleg, leszbikus, transzexuális, interszexuális és queer emberek is.
Velencei Bizottság: felül kell vizsgálni a kilencedik alkotmánymódosítást
Diszkriminációhoz vezethet, ezért felül kell vizsgálni az Alaptörvény tavaly decemberben elfogadott kilencedik módosítását, amit előzetes társadalmi konzultáció nélkül fogadtak el, állapította meg a Velencei Bizottság.
Szélsőjobbról előztek a homofób csoportok a Kúrián
Július 24-én lesz az idei Pride felvonulás Budapesten. A homofób provokátorok azonban igyekeznek megzavarni a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű emberek és a velük szolidaritást vállalók békés menetét. A Kúria minapi hibás ítélete a gyűlölködő rendzavarók pártjára állt. Pedig a gyülekezési jogot sem lehet rendeltetésével ellentétesen gyakorolni, amivel a szélsőjobbosok már előre kérkednek.
A szolidaritás új hálója
Egy hónapja fogadta el az Országgyűlés az Alaptörvény 9. módosítását és az örökbefogadással kapcsolatos jogszabályok módosítását. Mennyiben változtatott ez a nem heteroszexuális emberek megítélésén? Hogyan élik meg jogaik szűkítését a hazai LMBTQ közösségek és emberek? Szekeres Zsolt jogász kollégánk személyes hangú írása.
Ideológiai harc helyett gyermekvédelmet!
Elég volt. Itt az ideje, hogy a magyar állam felhagyjon a gyerekek veszélyeztetésével, és végre az ő és a őket védelmezők oldalára álljon. Mi, civilek már ott vagyunk.
Szeptember 4.: egységesítik a beleegyezési korhatárt (2002)
Bizonyos vonatkozásban az azonos neműek közti szexuális kapcsolat egészen 2002-ig más büntetőjogi megítélés alá esett, mint heteroszexuális aktus. Addig ugyanis a Btk. szerint a 18 évnél idősebb személy, aki egy 14 és 18 év közötti azonos nemű személlyel létesített szexuális kapcsolatot, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható volt akkor is, ha fiatalabb partnere beleegyezett az aktusba. Az Alkotmánybíróság eltörölte ezt az igazolhatatlan különbségtételt. Ez helyes volt tőle. Az már nem, hogy minderre 9 évig kellett várni.
Kik vagyunk?
Ez a Magyar Helsinki Bizottság blogja. Civil jogvédő egyesületünk abban segít, hogy ne hatalmaskodhassanak feletted az állami szervek vagy a rendőrség, hogy az üldözés elől menekülők védelmet kapjanak, és újra együtt lehessenek családjukkal. Segítünk, hogy legyen következménye annak, ha megsértik a jogaidat. Jogászainkkal azon dolgozunk, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér.
Soundcloud
Iratkozz fel hírlevélre!
Első kézből kaphat havi összefoglalót arról, mi történik Magyarországon és a világban. Hatósági visszaélések, jogállamiság és minden más, ami emberi jogaink védelmével kapcsolatos.
