A kereszténység és a menedékjog nyilvánvalóan szoros kapcsolatáról ismét érdemes szót ejteni Emberi jogi kalendáriumunkban is. Július 14. pedig nem csupán a nagy francia forradalom, de  Lellisi Szent Kamill (1550-1614) emléknapja is.

Bob Geldof punk énekest annyira megindította egy etióp éhező menekültekről szóló BBC-riport, hogy 1984-ben eldöntette, népszerű zenésztársaival karácsonyi gyűjtést szervez a szenvedőknek. Az alkalmi banda (Band Aid) egy kislemezzel rukkolt ki karácsonyra, amely elképesztő siker lett. Amerikában is követői voltak, és a USA for Africa, illetve Lionel Ritchie és Michael Jackson dala még nagyobb bevételt hozott. Geldof erre is rátronfolt, amikor 1985 nyarán egy ikerkoncertet szervezett Londonba és Philadelphiába, amelyen felvonult a popipar színe-virága, az akkori fiatalok és a hatvanas évek szupersztárjai is. Ezeknek az elkényeztetett, sokszor jogosan féktelen önzéssel vádolt művészeknek sikerült legalább egyetlen napra összerántani a világ tévénéző felét egy nemes ügy érdekében.

Mozgalmi, politikai tevékenységét 17 évesen ismerték el Nobel-békedíjjal. A pakisztáni „kislány” akkor már évek óta küzdött a lányok, asszonyok tanuláshoz fűződő jogaiért. Túlvolt már egy merényleten is, amelyben a tálibok megpróbálták meggyilkolni őt. Életveszélyes sérüléseiből felépülve továbbfolytatta küzdelmét. A szunnita muszlim aktivista angliai emigrációban hozta létre alapítványát, amely az eddig kirekesztettek tanulásai lehetőségét támogatja. Malála Júszafzai még csak ma lett huszonegy éves.

1989 csodája után sokan képzeltük, hogy a világ végérvényesen szakít korábbi esztelen gyakorlataival, így nem lesz több népirtás sem. Azonban a ruandai és a srebrenicai genocídium néhány éven belül ki kellett józanítsa az álmodozókat: a megváltás még távol, a történelem nem ért véget, „az emberfaj sárkányfog-vetemény” maradt továbbra is.

A kormánytöbbség törvénymódosítása alapján a belügyminiszter 2012 óta olyan rendőröket és fegyőröket is állományban tarthat, akiket a bíróság jogerősen akár két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt el. 2017-ig 50 elítélt hivatásos fordult a miniszterhez, aki 29-őjüknek adott felmentést. Ők, a súlyos bűncselekmény miatt jogerősen elítélt személyek így továbbra is a testület tagjai maradhattak. 2009-ben ellenzékben merőben más volt a mostani kormánytöbbség álláspontja.Az izsáki halálos rendőri bántalmazás elkövetői a tárgyaláson

A Kongói Szabadállam mint a megvalósult földi pokol híresült el. II. Lipót belga király magánbirtokán hosszú időn át háborítatlanul folyhatott a helybeli lakosság brutális kizsákmányolása, megalázása, kínzása és legyilkolása. Abban, hogy a visszafogott becslések szerint 1,5–3 millió áldozatot szedő terrornak végül 1908-ban mégis véget vetettek, a nemzetközi nyomásnak is komoly szerepe volt. A közvélemény szemét azok a szakszerű és megrázó híradások nyitották fel, amelyek elsősorban Roger Casement diplomata-politikus (1864–1916) és Edmund Dene Morel (1873–1924) újságíró nevéhez köthetők. Utóbbi volt a belga felelősség-elhárítás elleni nemzetközi kampány motorja is. Bizony, külföldről támogatta a tömeggyilkosságok elleni harcot. Az ő születését ünnepeljük ma.

A „feketetörvény” száz éven át volt hatályban és leplezetlenül kiszolgálta az angol földesurak érdekeit. Nem csak arról volt szó, hogy szigorúan védte a tulajdonukat, hanem halállal büntetett 50 új „rendkívüli vétséget”. Mindennek az lett volna a szerepe, hogy elrettentse a vadorzókat és más törvényenkívülieket. Ez sem sikerült. De a legnagyobb gond a szankciók aránytalansága volt, illetve az, hogy a törvényalkotó felrúgta a fegyveregyenlőséget büntetőeljárásban, és a polgárral szemben az egyetlen társadalmi csoportot kiszolgáló állam oldalán avatkozott be. Volt olyan bíróság, amelyik ezt nem nézte tétlenül.

Jeanne d’Arcot bírái 1431-ben előbb életfogytiglani börtönre, majd máglyahalálra ítélték. 25 év múlva rehabilitálták. Boldoggá 1909-ben, szentté 1920-ban avatták. Az inkvizíciós eljárás hibáit jogi értelemben sikerült orvosolni, sőt Johanna alakját egyenesen glorifikálták. Ám az életét senki nem tudta már visszaadni. A halálbüntetés híveinek és a büntetőeljárások jogállami biztosítékait felesleges sallangoknak vagy egyenesen bűnpártolásnak tekintő kritikusoknak érdemes megismerni, hogyan néz az ki, amikor az ítélkezés kollektivista és nem független. 

Embertelen körülmények között és túlságosan hosszú ideig tartották fogva azt a kamionsofőrt, aki miután megtudta, hogy keresik, maga jelentkezett a rendőrségen. Utóbb minden vád alól felmentették. A Helsinki Bizottság ügyfelének strasbourgi ítélete újabb figyelmeztetés volt a magyar államnak: nagy bajok vannak az előzetes letartóztatások gyakori alkalmazásával és a börtönzsúfoltsággal.Fotó: Reviczky Zsolt

„Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, hogy az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartoznak a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvéshez. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítettek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje és új kormányzatot hozzon létre, amelyik olyan alapokon nyugszik és hatalmát oly módon szervezi meg, ahogy a legmegfelelőbbnek tűnik, hogy biztonságot és boldogságot teremtsen.” Egy sokat idézett részlet az Egyesült Államok alapítólevelének számító és az amerikai alkotmányt megelőlegező Függetlenségi Nyilatkozatból.

Nicolas de Condorcet (1743–1794) a Journal de la Société elnevezésű lapban tette közzé A nők polgárjoggal való felruházásáról című cikkét. Ennek nyomán országszerte női klubok, emancipációs politikai szervezetek alakultak és működtek. Nem sokáig. Merthogy a forradalmi kormányzatot egyre nyugtalanította a népi társaságok önállósága. 1793 szeptemberében vezetőit letartóztatták és októberben a konvent végleg betiltotta a női klubokat. A nők politikai szabadsága hosszú időre lekerült a napirendről.

1971-ben e napon hozta meg híres ítéletét egy híres perben az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság. A Pentagon-iratok ügye egyszerre szól a szólásszabadságról, a hatalmi ágak szétválasztásáról és a végrehajtó hatalom lehetőségeiről működő jogállami keretek között. Nem a Pentagon-iratok vetettek véget a vietnami háborúnak, de világossá tették a közvélemény számára, miért is kellene minél korábban lezárni azt.

„El kell érnünk azt, hogy a kulák kalapot emeljen a [tanács]titkár előtt. A kulákra nem szólnak a védő rendelkezések. Alaposan meg kell nézni a háza táját, és minden szabálytalanságért felelősségre kell vonni. Trágya, szennyvíz, tűzrendészet, állattartás, állatkínzás, jelentési kötelezettség [elmulasztása] és más számtalan. Az adóvégrehajtás és egyéb behajtások tekintetében a demokrácia nem védi a kulákokat. A legnagyobbnál meg kell kezdeni a legerélyesebben a behajtást foganatosítani. Lakásínség van, tehát a kulák felesleges szobáit igénybe kell venni. Le kell járatni a kulákokat, meg kell szégyeníteni őket. A korlátozás a megsemmisítés kezdete” – fogalmaztak kendőzetlenül egy 1949. márciusi járási fejtágítón Orosházán.Merthogy a kulákok megrendszabályozásának, túladóztatásának, vegzálásának és megbüntetésének nem volt gazdasági ésszerűsége vagy elfogadható jogi indoka, pusztán politikai („osztályharcos”) szempontokat követett. Ma sem tanulság nélkül való felidézni, a berendezkedő diktatúra hogyan bánt el a falusi társadalom független szereplőivel, a nagygazdákkal, „magaura” középparasztokkal és polgárosodó társaikkal, valamint érdekvédő szervezeteikkel, a Kisbirtokos Szövetséggel és a Kisgazdapárttal. Ma van a kuláküldözés emléknapja.

Tágas, patinás, nyugalmat áraszt. Szeretjük. A mi otthonunk. Nem túl régóta vagyunk itt, de mintha egymásnak találtak volna ki minket. Története jellegzetesen budapesti sok-sok fénnyel, méltósággal, izgalommal, szenvedéssel és újrakezdéssel. Ismerd meg te is.

1968 márciusában hivatalosan megszűnt az állami cenzúra Csehszlovákiában. A „prágai tavasz” a sajtó és a szabad vita felvirágzását is hozta. Az „emberarcú szocializmus” reformkommunista (revizionista) programja mellett hamarosan megjelentek más jövőképek is. Az egyik legfontosabb közülük a Kétezer szó c. kiáltványban megfogalmazott jelző nélküli demokratikus átmenet víziója. A szöveg, persze, bizonyos részeiben „megöregedett”, de sok tekintetben ma is friss és tanulságos, nálunk is vannak áthallásai.

„Trauma mindig volt, mindig van és mindig lesz” – mondja Hárdi Lilla, a hazánkban egyetlenként kínzásáldozat menekülőket gyógyító Cordelia Alapítvány orvos igazgatója. Beszélgetésünk egyik apropója, hogy ma van a kínzás áldozatai támogatásának világnapja. A másik, hogy bár nagyszerű munkát végeznek, az állam mindet elkövet, hogy ne tudjanak segíteni beteg embereken, akik történetesen menedékjogot kérnek itt.

Minden európai országban szigorúan tiltják, hogy a hatóság emberei megkínozzák vagy megalázzák a polgárokat. Ehhez képest a strasbourgi bíróság által megállapított állami jogsértések közül minden kilencedik kínzás vagy megalázó bánásmód volt. Több európai ország példásan lép fel a rendőri vagy fogdaőri erőszak ellen. Más helyeken, így Magyarországon is nem egyszerűen a hatóság egyes emberei erőszakosak, hanem maga az állam tart fönn olyan körülményeket, amelyek megalázó vagy embertelen bánásmódnak, esetenként kínzásnak minősülnek. 1987 óta ma van a kínzás áldozatai támogatásának világnapja.

„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.

Ő volt az első iráni és az első muszlim nő, aki Nobel-békedíjat kapott. Sirin Ebádi nem sokáig örülhetett a 2003-ban kiérdemelt elismerésnek, mert hat év múlva hazája hatóságai elkobozták tőle, és emigrálnia kellett. Ma Londonban él. Egy újabb erős, független asszony az emberi jogi harcosok ligájából.

A menekültek világnapját 2001 óta ünnepeljük. A korábbi keltezésű afrikai menekültek napja miatt esett a választás erre a szép nyári napra. Furcsa módon az 1951-es genfi menekültügyi egyezményre is emlékezünk ma, amelyet ugyan július 28-án írtak alá, de oda se neki: a szépre emlékezni mindig érdemes.

A burmai (mianmari) politika nagyasszonya élete során többet volt hazájában fogságban, börtönben és házi őrizetben, mint szabadon. Kortársaink között az erőszakmentes ellenállás legismertebb alakjának számít, nincs olyan jelentős díj, amit el ne nyert volna. Aung Szan Szu Kji (más átírásban Ang Szán Szu Csí) már 1991-ben Nobel-békedíjat kapott. Az ő kiállása sokáig példaszerűnek tűnt, de hazája hatóságainak a muszlim rohingyák elleni brutális fellépését nem akadályozta, sőt voltaképpen passzivitásával jó ideig támogatta. Két Aung Szan Szu Kji volna? És melyikre fogunk emlékezni? 

Jelena Bonnert (1923–2011) leginkább mint Andrej Szaharov Nobel-békedíjas fizikus feleségét és harcostársát ismeri a világ. Voltaképpen igazságtalanság ez, mert Bonnernek saját jogon is helye van a XX. századi emberi jogi harcosok panteonjában.

A kelet-berlini munkásfelkelés olyan volt a kelet-európai kommunista blokknak, mint a Szovjetuniónak a kronstadti lázadás 1921-ben. Mindenki számára fontos tanulságokkal járt. A hatalmon lévők azzal szembesültek, hogy az új, elvileg magát proletárdiktatúrának nevező rezsim egyik legkomolyabb ellenfele éppen a városi néptömeg, leginkább a munkásság lehet. A társadalom pedig megtanulhatta, kíméletre ne számítson, ha a rendszer alapjait támadja.

Nagy Imrét 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával, a fellebbezés lehetősége nélkül ítélték halálra. Másnap kivégezték. És mint egy sorstragédiában: a Legfelsőbb Bíróság éppen 1989. július 6-án, azon a napon rehabilitálta a forradalom miniszterelnökét, amelyiken meghalt Kádár János, aki – „a törvényes eljárásnak szabad folyást engedve” – mindent megtett azért, hogy Nagy Imrét kivégezzék.

Semelyik emberi hatalom nem lehet korlátlan. Sőt a hatalom korlátozása egyenesen hasznos a köznek – a Magna Charta régi története erre tanít bennünket. Négy évszázadba telt, mire megalkotása után a norma végre kifejthette áldásos hatását. Ma már az emberi jogi gondolat egyik ősforrásának szokás tekinteni.

Fischer Ádám nemrég vette át a Wolf-díjat, a világ egyik legtekintélyesebb művészeti elismerését. A nagyszerű karmester a Magyar Helsinki Bizottság tagja. A díjjal járó pénzjutalomról lemondott egyesületünk javára. Nagy örömünkre jövő csütörtökön vendégül láthatjuk a Helsinki-estünkön, amelyen az emberi jogok és zene kapcsolatáról is beszélgetünk. Mintegy felvezetésnek kedves barátunk ezt az írást küldte nekünk.

Ma van Páduai Szent Antalnak az emléknapja, a liliomnyílásnak, a tisztaságnak és az ártatlanságnak a katolikus ünnepe. 1231-ben e napon halt meg ugyanis korának népszerű ferences prédikátora. De most nem ezek miatt idéznénk fel a nevezetes egyháztanító alakját, hanem egy sokszor feldolgozott legendája miatt, amely értelmezhető bölcs egyházi példázatként is, de az emberi jogok védelmezői is magukra ismerhetnek benne.

A magyar állami könyvcenzúrát az ellenreformáció a protestantizmus elleni védekezés hozta létre. A cenzúra II. József reformjáig legfőképpen vallásügynek számított. Protestánsellenes természetét sokáig meg is tartotta. A debreceni reformátusok 1719-ben lefoglalt bibliáinak elképesztő kálváriája jól példázza, hogy a vallási elvakultság állami segédlettel miféle igazságtalanságra és mekkora kártételre képes.

125 éve e napon a dél-afrikai Pietermaritzburg poros vasútállomása fontos esemény színhelye volt. Itt szállították le erőszakkal a vonatról az érvényes első osztályú jeggyel Pretoriába tartó Mohandász Karamcsand Gandhit, a fiatal Angliában végzett indiai jogtanácsost. Az incidens sorsfordító eseménynek bizonyult. Noha szorosan véve pálfordulásnak nem nevezhető, ezzel együtt határozott irányt szabott a XX. század egyik legeredetibb politikusa, a későbbi Mahatma Gandhi életútjának.

A több mint hét éve tartó szíriai polgárháborúnak 8,4 millió gyerek áldozata van. Tíz 18 év alatti szíriaiból nyolc ilyen. Trauma, éhínség, szegénység, üldöztetés, sérülés és halál. Ők ma talán a világ legveszélyeztetettebb gyerekei. De mellettük, a háborús üldözötteken túl másokra is gondolnunk kell a mai napon. Kiszolgáltatott gyerekek a közelünkben is élnek.

Bartolomé de Las Casas (1474–1566) dominikánus szerzetes szenvedélyes vádirata, Az Indiák elpusztításának rövid leírása már 1552-ben megjelent Spanyolországban és utána is többször. (Mostani képünk egy későbbi kiadásból való.) Ehhez képest a zaragozai bíróság 1660. június 3-án úgy döntött, hogy a könyv többet nem árusítható. A törvényszék mindezt azzal indokolta: a népnek ártana, ha megismerné a spanyol katonák bestiális kegyetlenségét Amerikában, ráadásul mindezt nagy hiba lenne szétkürtölni a világban. Szokásosnak mondható fals érvelés. Megint nem a gaztettet, hanem annak kimondását marasztalták el.

A kezdetektől sokáig jelen volt a rassz szerinti diszkrimináció az amerikai állampolgárság elismerésének gyakorlatában. Látszólag túllépett ezen a szövetségi állam, amikor 1924-ben minden amerikai indiánnak, őslakos amerikainak állampolgárságot adott. A jogkiterjesztés azonban jogfosztást is jelentett, a törzsek elveszítették szuverenitásukat és részben autonómiájukat. Tíz év kellett hozzá, hogy valóban javulhasson az indián közösségek helyzete.

„Egy[etlen] ember sem kapott arra jogot a természettől, hogy másoknak parancsoljon. Égi adomány a szabadság, és az egyének mindegyikének – mihelyt elérte az öntudat fokát – jogában áll élnie vele.” Ehhez hasonló ma tán közhelynek ható megállapításokkal van telis tele a Nagy Francia Enciklopédia. Ez a nagyszerű vállalkozás nem terjedelme vagy tarkasága miatt számít példátlannak, noha a 35 kötet, a 18 ezer oldal, 3129 illusztráció és 75 ezer szócikk önmagában is tiszteletet parancsoló. És bár megkapóan részletes képet kapunk az 1751 és 1780 közti világról, még csak nem is a történeti értéke teszi „naggyá” az Encyclopédie-t, hanem a szellemisége, amely a felvilágosodás és korai liberalizmus legjobb gondolataiból táplálkozik. Úttörőnek számít azért is, mert a világnak az a kritikai megközelítése lép itt széles nyilvánosság elé, amelyik addig csak az (uralkodói és egyházi) hatalommal bújócskát játszva nyilvánulhatott meg.

Fischer Ádám karmester, a Magyar Helsinki Bizottság Egyesület tagja ma vette át a Wolf-díjat az izraeli parlamentben. A világ egyik legrangosabb tudományos és művészeti elismerését eddig 8 honfitársunk érdemelte ki. Fischer Ádám a zeneszerző Ligeti György után a második magyar művész, akit e díjjal jutalmaztak. A zsűri az ihletett zeneművészi életműve mellett emberi jogi tevékenységét is nagyra értékelte. Kedves barátunk a díjjal járó pénzjutalmat a Helsinki Bizottságnak ajánlotta fel. Ez több mint nemes gesztus, óriási segítség nekünk, hogy tovább végezgessük jogvédő munkánkat. Nagyon köszönjük, Ádám.Fischer Ádám a díj átvétele után lehetősége volt rövid beszédet mondani. Ez itt olvasható.

„Amikor gyerekeket zárnak be a halálnak kitéve őket, egyszerűen az emberi szív legmélye is tiltakozik a brit uralom ellen.” E szavak a későbbi angol miniszterelnök, az akkor ellenzékben lévő David Lloyd George képviselőtől valók, aki élesen támadta az angol kormány háborúját Transvaal és Oranje, a két dél-afrikai búr köztársaság ellen. A hódító háborúnak akkor veszett el a támogatása brit földön, amikor kiderült, hogy Kitchener tábornok a nyakas búr gerillákat azzal akarja megtörni, hogy a tanyákat felperzseli, az otthon maradt asszonyokat és gyerekeket hatalmas sátortáborokba kényszeríti. Ezeket szokás az újkor első koncentrációs táborainak tekinteni.

Barátja, a Nobel-díjas Wigner Jenő a legnagyobb elragadtatással beszélt Szilárd Leóról (1898–1964), miszerint soha mással nem találkozott, aki nálánál csillogóbb elme lett volna, noha munkatársként Einsteint is elég jól ismerte… Szilárd zsenialitása minden tekintetben szokatlan volt. A legnagyobb könnyedséggel váltott a mérnöki tudományokról fizikára, majd biológiára és alkalmazott orvostudományokra. A probléma izgatta, nem a besöpörhető akadémiai elismerések.A tudomány mellett a másik életre szóló szenvedélye a politika volt. Lenyűgözte Platón utópikus állama, amelyet filozófusok irányítottak volna. Szilárd utópiájában a tudósok kaptak kulcsszerepet, mint olyanok, akik helyes irányba löködik a politikusokat. Szilárd Leó öntörvényűsége és csökönyössége nem csak az atombomba megépítésénél, de a nukleáris arzenál kontrolljánál is fontos szerepet kapott. Olykor meg akarta menteni a világot, máskor pedig meg akarta javítani.

Ludwig van Beethoven (1770–1827) értesülve arról, hogy a francia első konzul császárrá kívánja koronáztatni magát, széttépi és megtiporja készülő III. szimfóniájának címlapját, amelyen névadóként még Bonaparte Napóleon szerepel. Egy kortársi beszámoló szerint a tajtékzó zeneszerző így kiállt: „De hisz ő is csak egy olyan ember, mint bárki más! Mostantól kezdve ő is lábbal tiporja majd az emberi jogokat, és csak egyéni céljai érdeklik. Mostantól kezdve úgy érzi majd, hogy mindenki felett áll, és zsarnokká válik.”A nagyjelenet minden valószínűség szerint valóban lejátszódott, de az öntörvényű és az utókor által morálisan is tévedhetetlennek tekintett művészzseni, illetve a hozzákapcsolt reményeket eltékozló zsarnok viszonya ennél sokkal szövevényesebb volt. A végül Eroicának, hősinek elkeresztelt szimfónia viszont maga az egyértelmű zenei forradalom, és nem csak szerzője életművében, de a nyugati zene történetében is.

Egy látszólag technikainak tűnő szabály, miszerint a letartóztatott polgárt késedelem nélkül bíróság elé kell állítani, hogy az döntsön a fogvatartás jogszerűségéről, alapvető változást hozott a jogrendszerekben, az egyén és az állam viszonyának megítélésében szerte a világban.

Abban, hogy a függetlenségi háború után a felszabadult észak-amerikai államok nem süllyedtek anarchiába, az alkotmánynak kulcsszerepe volt. Az államok gyenge, laza konföderációját erős nemzeti kormány váltotta fel. „Új dolog a társadalmak történetében, hogy egy nagy nép, amelyet törvényhozói figyelmeztetnek, hogy a kormánygépezet leállt, sietség és félelem nélkül szemügyre veszi sorait, felkutatja a bajok gyökerét, s két teljes esztendőn át bölcs türelemmel keresi a gyógymódot, majd amint fellelte, feltétel nélkül aláveti magát, anélkül, hogy ez az emberiségnek egyetlen csepp könnyébe vagy vérébe került volna” – írta az amerikai alkotmányozás jelentőségéről Alexis Tocqueville francia liberális gondolkodó.

 Alkotmánymódosítással hozna létre egy a Kúriával azonos jogállású önálló közigazgatási felsőbíróságot a kormánytöbbség. A kétharmada megvan hozzá, és jól tudjuk, nem fél használni azt. A cél nem a bíráskodás színvonalának a javítása, hanem a törvénykezés függetlenségének csorbítása. Erről szól videónk. Komoly a veszély, hogy ezentúl a kinevezésüket a kormánynak köszönő bírák ítélkezhetnek majd adóügyekben, de a választás, a közbeszerzések vagy éppen a médiafrekvenciák kiosztásának vitás kérdéseiben is. Olyan ügyekben is,  amelyekben a kormányt vagy szerveit rendszeresen marasztalják el.  

Nagyszerű, korszakos fizikus volt, de Nobel-békedíjat kapott. A „szovjet hidrogénbomba atyjaként” tisztában volt felelősségével, ezzel együtt a hidegháborús helyzet miatt a világbéke első számú garanciájának tekintette a nukleáris egyensúly fenntartását. Rajongott hazájáért, mégis „rákos sejthez” hasonlította. Andrej Dimtrijevics Szaharov (1921–1989) az emberi jogi mozgalom egyik legnagyobb alakja volt a XX. században.

A kelet-európai forradalmi változások nem maradtak hatás nélkül másutt sem. A saját útját járó Kínában is olyan történt, amely előtte elképzelhetetlennek tűnt. Tömegek tüntettek a demokráciáért és szabadságért. Egy ideig a hatalom zavarodottan reagált, képtelen volt megzabolázni és hazaküldeni a tüntetőket. A heteken át tartó utcai ellenállást, az egyre népesebb és radikálisabb tömeget végül „bevált módszerekkel” számolták fel: tankokkal verték szét. Utána jött a véres leszámolás. A „Tienanmen téri diáklázadás” egyik fordulópontja a statárium és a hadiállapot kihirdetése volt.

29 évvel ezelőtt egy pénteki napon bocsátották ki az alapítók a Magyar Helsinki Bizottság Alapító Nyilatkozatát. A dokumentum nem vert különösebb hullámokat, a rendszerváltás hónapjaiban az országnak sokkal nagyobb horderejű változásokkal kellett megbirkóznia. Naponta történtek hatalmas csodák, a miénk ezek között csak aprócskának számított. Egyesületünknek azonban nincs miért pironkodnia, már az alakulás idején sikerült olyan témákra találnunk, amelyekkel ma is foglalkozunk jogvédő munkánk során.

Ma a civilizált országokban is komoly viták folynak arról, hol húzódnak a nemzeti szuverenitás határai. De ezeken a helyeken a szuverenitásba nem szokás beleérteni azt, hogy a kormány szabad kezet kap polgárainak vagy polgárai egyik csoportjának a jogfosztásához, megalázásához, sanyargatásához vagy elpusztításához. A világ civilizált felében az efféle megátalkodott államokkal szemben elfogadják, sőt morális és nemzetközi jogi kötelezettségnek tekintik a humanitárius intervenciót. Hogy ma ez így van, abban megkerülhetetlen szerepet vállalt egy kalandos sorsú holland jogász, Hugo Grotius (1583–1645).

1990. május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy a homoszexualitás nem betegség. Azóta minden évben ezen a napon tartják a homofóbia elleni világnapot. Bár az elmúlt évtizedekben több ország is nagyot lépett a meleg egyenjogúság terén, sok helyen még ma is komoly diszkriminációval kell számolniuk a leszbikusoknak, melegeknek, biszexuálisoknak, transzneműeknek, queer és interszexuális embereknek.

Lemondott az Országos Bírói Tanács (OBT) 13 tagja a választás után. A testület ma ül össze, és még arról is ádáz vita folyik, vajon határozatképes-e. A miniszterelnök azzal vádolja a Kúriát, hogy beavatkozott a választásokba. Egyre-másra bírók tálalnak ki arról, hogy miféle törvénytelenségek történnek a bírósági szervezetben. Mi ez az egész fennforgás a bíróságoknál?

Az erkölcsi relativizmussal, istentelenséggel és az athéni fiatalság megrontásával vádolt Szókratész (i. e. 469–399) tárgyalása a történelem egyik legismertebb bűnpere. A történteket és az agg filozófus védekezését a tanítvány Platón elbeszéléséből ismerjük leginkább. Szókratésznek nem sikerült elkerülni a halálbüntetést, a tartós válságát élő Athén bírái mindenképpen el akarták söpörni az egykori aranykorból itt maradt, zavaró, különc figurát.

Magnus Hirschfeld (1868–1935), a meleg polgárjogi mozgalom úttörője tudós is volt, jelentős életművel. Jelmondata, a „Per Scientiam ad Justitiam”, azaz „tudománnyal az igazságért” is arról tanúskodik: a felvilágosodás optimista gyermeke volt. Úgy gondolta, a megismerés a balítéletek leghatékonyabb ellenszere: a kellően pallérozott, felvilágosított elme nem fordulhat például a nem heteroszexuális (meleg, leszbikus stb.) emberek ellen. Szomorú példák sorával ugyan ennek az ellenkezőjét is igazolhatnánk, mégis Emberi jogi kalendáriumunk mai hősének következetes, bátor és tényeken nyugvó jogvédői tevékenysége ma is példát mutat megvetett kisebbségek érdekében fellépő civil mozgalmaknak.

42 éve alakult meg a nemzetközi Helsinki-mozgalom első civil szervezete, a Moszkvai Helsinki Csoport. A brezsnyevi szovjet diktatúra mindent elkövetett, hogy elhallgattassa az emberi jogok valódi hőseit, bebörtönözte, száműzte őket. De nem ők adták fel, a szovjet rendszer dőlt össze.

A II. világháború 1945. május 9-én ért véget Európában. Vagy 7-én, vagy 8-án, most itt ne menjünk bele, mikor is volt pontosan a „győzelem napja”. A lényeg, hogy a náci Németország e napon, 9-én már vitathatatlanul kapitulált a szövetségesek előtt. A kontinens egyik legborzalmasabb időszaka zárult le ezzel. És ez még akkor is igaz, ha a felszabadított Kelet-Európának megszállás lett az osztályrésze.