Éppen hatvan éve hozta meg első ítéletét az Emberi Jogok Európai Bírósága, közismert nevén a strasbourgi bíróság. Ez az első végig vitt ügy nem is akármilyen volt. Egy terroristagyanús IRA-szimpatizánst tartóztattak le az ír hatóságok – elővigyázatosságból, de alapos gyanú és főleg bizonyíték nélkül.
Azt még a legelvakultabb rasszisták sem gondolhatták, hogy az ostravai roma gyerekeknél 27-szer gyakrabban fordul elő a szellemi-testi fogyatékosság. Nyílt titok volt, hogy a kisegítő iskolába sorolás a törvénytelen szelektálást leplezi el, és a gyerekek igazságtalan iskolai elkülönítését szolgálja. Ez ellen léptek fel a romák és jogvédőik.
A japán megszállók kegyetlensége nem ismert határokat sem a hadifoglyokkal, sem a civilekkel szemben. Részben erről szólt a háborús bűnösök elleni nemzetközi büntetőper Tokióban. Ez volt „a japán imperializmus nürnbergi pere”.
Az ausztrálok „őslakosokat védő törvénye” teremtett jogalapot a „bennszülöttek” szisztematikus és kegyetlen jogfosztásához. Ennek nyomán az állam kénye-kedve szerint lehetett például kiszakítani a családjából a „vegyes származású” gyereket jó száz éven át.
A nigériai katonai rezsim és a Shell olajcég összeborulása nyomán egy nép, az ogonik élete került veszélybe. Az iparszerű környezetpusztításra Ken Saro-Wiwa és erőszakmentes mozgalma hívta fel a világ figyelmét. Az írót és hét társát koncepciós perben gyilkolták meg. A kivégzések nyomán támadt nemzetközi felháborodás ugyan hozzájárult a junta vesztéhez, de az ogonik földjén még ma sem lehet egészségesen élni.
A fal leomlása maga volt a csoda, amihez képest fogható kevés történt az európai történelem vérzivataros évezredei alatt. Aki akkor élt, annak nem kell ezt bizonygatni, és talán azok is megéreznek valamit a szabadság kéjgázos kitöréséből, akik csak képekről, filmekből ismerhetik meg az akkor történteket.
A strasbourgi bíróság négy éve kimondta, hogy a magyar állam megsértette a Magyar Helsinki Bizottság véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, amikor a rendőrség megtagadta a kirendelt védők nevének és az általuk vitt ügyek számának kiadását. Az ítélet jelentősége messze túlmutat az egyedi eseten: a Nagykamara először ismerte el, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye védi a közérdekű adatok megismerésének jogát.
Egész filozófiai és eszmetörténeti munkásságának fő témái a szabadság és az emberi méltóság voltak. A bonyolult, elfeledett könyvekben porosodó eszméket képes volt feltámasztani és közel hozni akár a laikus érdeklődőkhöz is. Isaiah Berlin szerint a totális szabadság félelmetes, de a totális egyenlőség is ugyanolyan rémes.
„S mit vésnek fel majd az én fejfámra? Bibó István. Élt: 1945–1948.” Szomorkás öniróniával így összegezte teljesítményét maga Bibó életútinterjújában. De ebben nem volt igaza. 1956 forradalmi napjaiban is „feltámadt”, és politikai értelemben letartóztatásáig, 1957. május 23-áig „életben maradt”.
Florence Nightingale (1820–1910) egyszerű gyakorlatai és elvei ma is alapnak számítanak a betegápolásban. Így például az, ha a kórház nem tud segíteni a betegnek, legalább ne ártson neki.
A „római egyezményt”, azaz az Emberi Jogok Európai Egyezményét (EJEE) az Európa Tanács tagállamai írták alá. A sokat szapult strasbourginál ma nincsen hatékonyabb nemzetközi védelmi mechanizmus az emberi jogok terén.
Rajna-tartományban 1836-ban például 150 ezer esetben jártak el „fatolvajok” ellen, ami a büntetőügyek 77 százalékát (!) tette ki. Mindezt Karl Marxtól tudhatjuk. Az „Egy Rajna-vidéki” álnéven publikált cikksorozata 1842-ben jelent meg a Rheinische Zeitungban. Nálunk még mindig időszerű az írás.
Szabadság, egyenlőség, testvériség. Nyugati világ, szovjet világ, harmadik világ. Emberi jogok első generációja, második generációja és harmadik generációja. Karel Vasak jogtudós arra tett kísérletet, hogy célzatuk és születési körülményeik alapján osztályozza az emberi jogokat.
Edmund Burke konzervativizmusa és a ma tán avíttasan ható arisztokratizmusa mellett az alkotmányosság szenvedélyes híve is volt. Éleslátó reakciósként már akkor feltárta a forradalom zsarnoki jellegét, amikor még kevesen látták azt.
„Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben”. Ezt a korlátot márpedig nem lépheti át az állam. Harminc éve döntött az Alkotmánybíróság a halálbüntetés betiltásáról.
Mióta a betegeskedő I. János Károly 2014-ben lemondott a trónjáról, egyre nagyobb botrányokba sodródik. Korrupció, kínos nőügyek, orvvadászatok híreivel kerül címlapra. Már családja és fia, a regnáló spanyol király is elhatárolódott tőle. Szánalmas pojáca lett. Így múlik el a világ dicsősége. Pedig egykoron fontos szerepet vállalt Spanyolország talpra állításában, és abban, hogy hazája a gazdag és demokratikus országok elitklubjában foglal ma helyet.
Bibó István életműve mellett a demokráciának és az egyénnek a hatalommal szembeni esélyei kaptak súlyt a gyűjteményben. Meg persze 1956. Mind kínosan érintették a Kádár-rezsimet. Az pedig különösen fájt neki, hogy a sokfelől érkező szerzők képesek voltak összefogni egymással.
A független Csehszlovákia kikiáltásának 71. évfordulóján hatalmas tüntetést tartottak Prágában. A kommunista pártállam ezt kihívásnak tekintette. Jó okkal. Mert a tiltakozó, de békés tömeg emberi jogokat, szabadságot és változásokat követelt. Ezt a tüntetést még sikerült szétvernie a hatalomnak, de két hónap sem telt bele, és összeomlott a magára maradó rezsim.
Mintegy 10–20 éven át volt Európa legnagyobb hatású értelmiségije Rotterdami Erasmus. Más humanistákhoz hasonlóan mindenről volt véleménye. Viszont más humanistákhoz képest ő többnyire a saját véleményét írta meg, és nem elvárt vagy jól megfizetett szövegeket. Az is megkülönböztette kortársaitól, hogy ő nem vitapartnereit kívánta elsöpörni, hanem az emberi balgaságot.
Katonai elhárítók és szövetségi nyomozók jelentek meg a Spiegel legfontosabb munkatársainál. Három szerkesztőt azonnal letartóztattak. A laptulajdonos Rudolf Augsteint két nap múlva került rács mögé. Mindez egy cikk miatt, amivel a lap igencsak rátaposott az Adenauer-kormány és Franz-Joseph Strauss hadügyminiszter lábára. Hogy még kínosabb legyen a dolog, a cikk szerzőjét Franco rendőrei segítségével fogták el Spanyolországban.
Egyetemes, kikezdhetetlen norma kell legyen a jogbiztonság, amit sem haszonelvű kalkulációk, sem fennkölt értékek-érzelmek nevében nem lehet megkérdőjelezni. „Természeténél fogva mindenütt meg kell legyen, vagy sehol sincs meg: mindenütt meg kell legyen, de nem ténylegesen, hanem jogilag is... Jogi garanciák nélkül semmi sem létezik. […] Egy intézményben csak az a reális létező, ami jog szerint létezik.”
A szembenálló felek oly igen gyűlölték egymást, hogy harmincéves háborút lezáró hét éven át tartó alkudozásban nem voltak hajlandók még egyazon városban sem tartózkodni. Az egymástól ötven kilométerre lévő Münsterben tanyáztak a katolikusok, Osnabrückben pedig protestánsok, és csak követek útján érintkeztek egymással. Azért csak sikerült lezárni a vallásháborút, és a vesztfáliai béke a valóságnak megfelelően egyenrangúvá tette a protestantizmust.
1956 a totalitarizmus elleni elementáris lázadás volt, így a forradalom követelései szükségszerűen irányultak az emberi és polgári jogok vissza- és megszerzésére is.
A vidéki egyetemeken, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Sopronban, valamint a budapesti Műegyetemen már a forradalom kitörése előtt megfogalmazták a forradalom első számú követeléseit. Később ez utóbbi pontok lettek a legismertebbek és legfontosabbak.
Már 1979-ben megfogalmazódott egy afrikai emberi jogi szerzőség gondolata. Majd az Afrikai Egységszervezet (a későbbi Afrikai Unió) égisze alatt 1981-ben megalkották és Nairobiban aláírták az Ember és Népek Jogainak Afrikai Kartáját. A szerződés 1986-ban e napon lépett hatályba, azóta ezt tekintik az emberi jogok afrikai napjának.
A pártállami parlamentnek különösen űzött állapotban kellett az tennie, amit mindig is tett. Azaz a kormány által elé tett törvényjavaslatokat rendben megszavazni. Néhány képviselőben fel is horgadt az addig jól palástolt önérzet. De a többség előírásszerűen szavazta meg a pártállam végét jelentő törvényeket és a harmadik magyar köztársaság közjogi alapjait.
Az ombudsmani jogintézményt már az 1989-es alkotmánymódosítás létrehozta. Mégis négy évbe tellett mire elfogadták a róla szóló törvényt, és hat évbe, hogy valóban megválasszák az ombudsmanokat. 1993-ban ugyan tettek rá kísérletet, de nem sikerült, mert akkorra már elenyészett az a meggyőződés, hogy fontos közjogi kérdésekben meg kell állapodniuk a szemben álló politikai ellenfeleknek. A nép ügyvéd nélkül maradt.
A legnagyobb jogi problémát az jelentette, hogy többek szerint ex post facto ítélkeztek Nürnbergben. Tehát visszamenőleg kértek számon olyan cselekedeteket, amiket elkövetésük idején nem büntetett törvény. De ez sok tekintetben nem volt igaz. Ártatlan civil emberek és hadifoglyok legyilkolását az akkori német törvények és az akkori nemzetközi egyezmények is tilalmazták. Ahogyan nem jogszerű előre lepapírozni az igazságtalanságokat és tömeggyilkosságokat sem.
Deák Ferenc ma elsősorban a kiegyezés politikai és közjogi előkészítőjeként ismeretes. Nem mondhatni, hogy igazságtalanul. De Deáknak előtte is utána is volt élete, politikai teljesítménye. Márpedig mindazt jogállami és emberi jogi szempontból is nagyra kell értékelnünk. Ha nem is makulátlan, a magyar liberalizmus egyik csúcsteljesítménye az övé.
A Föld népességének mintegy tizede él szélsőséges szegénységben, azaz naponta kevesebb, mint két dollárból. Ebből kellene a táplálkozását is megoldani. Sokaknak nem sikerül, ők éheznek.
A hazai pártvezetés fogát csikorgatva vette tudomásul 1985-ben, hogy miközben Budapesten vendégül látta a Helsinki Záróokmány 35 aláíró államát az Európai Kulturális Fórumon (EKF), a hivatalos rendezvénnyel párhuzamosan megvalósult a nyugati civilek és a keleti ellenzékiek ellenfóruma is. Amint elmentek a vendégek, következtek a hatósági retorziók, házkutatások, razziák és csúcspontként az 1986. március 15-ei gumibotos tömegoszlatás, a „lánchídi csata”.
Hannah Arendt politikai filozófus 1959-ben vehette át Hamburg városának Lessing-díját. A nagy eseményre fajsúlyos előadással készült. Ebben arról is szólt, hogy a szembesülést „az adott időben uralkodó világállapot teljes elfogadhatatlanságával” nem lehet elkerülni, ha meg akarjuk őrizni emberiességünket. Nem fordulhatunk, bújhatunk el a gonoszság elől, szembesülnünk kell azzal.
Hobbes úgy gondolta, hogy az őseredeti, természetes állapot a háborúskodás, az „ember embernek farkasa” helyzete volt. Von Pufendorf viszont arra jutott, hogy ősállapot, a természetes a béke. Meglehet, Hobbes antropológiája többet tud az emberi viselkedés gyökereiről, Samuel von Pufendorf viszont többet megsejtett a lehetőségeiről.
A rasszizmus valójában nem szaktudományos kérdés, hanem erkölcsi vagy filozófiai probléma – mély meggyőződés, ami ősi tévhitekből táplálkozik, nem pedig megfellebbezhetetlen tudományos kinyilatkoztatásokból.
Amikor paralízises férje már nem tudott mindenhova eljutni, ahova el akart volna menni, akkor azt mondta: „én vagyok a férjem lába és szeme”, és ő ment le a bányába, autózott el az ördögszekér járta farmokra és ő rázott kezet Amerika népével. Merthogy az ő férje Franklin Delano Roosevelt volt, aki az ország történetében a leghosszabb ideig volt elnök. Eleanor Roosevelt szokatlan first ladynak számít ma is, saját politikai arcéllel és önálló politikai teljesítménnyel, amelyben központi helyet foglalnak el az emberi jogok.
2002-ben az irodalmi Nobel-díjat Kertész Imrének ítélték oda. A Svéd Akadémia indoklásában szó esik a magyar író „galagonyasövényszerű”, tömör és tüskés stílusáról, intellektuális gazdagságáról, arról, hogy „lényegében egyszemélyes kisebbséget” alkot. A díj főhajtás egy sokat tapasztalt író előtt, aki „az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.
Az egyesülési törvény volt a törvények közt a második, amelyiket 1989-ben, a „csodák évében” elfogadott az utolsó pártállami parlament. Januárban még meg sem kezdődtek az egyeztető tárgyalások a hatalom és a rendszerellenzék között, az egyesülési törvény mégis kellően szabadságpárti volt ahhoz, hogy a lehetőség nyomán gombamód jöjjenek létre egyesületek, így a Magyar Helsinki Bizottság is.
Valódi lincshangulat uralkodott az ülésteremben. A kormánypárti képviselőket Moór Gyula, a legnagyobb valódi ellenzéki párt, a Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Párt vezérszónokának beszéde ingerelte fel ennyire. Ez az a párt, amelyik nem hagyta szó nélkül a „kékcédulás választásokat”, azt, hogy a kommunisták igyekeztek elcsalni a választásokat. Az ellenzéki párt „jutalma” az lett, hogy az ő képviselőinek mandátumait vették el novemberben.
Tiltakozásul a fekete gyerekeket sújtó faji szegregáció miatt hagyta ott a tanári pályát. De pedagógus vénája nem apadt el, a szószékről anglikán lelkészként és vallási vezetőként is arra tanította hallgatóságát, kategorikusan utasítsák el az apartheidet és az erőszakot. Igyekezzenek megérteni a másikat, akár az ellenfelüket is.
A honvédtábornokok és a volt miniszterelnök elleni perekben a hatalom lábbal tiporta a jogot, nem volt független a bíráskodás és nem voltak meg a tisztességes eljárás garanciái. Emellett az alkotmányosság két értelmezése feszült egymásnak. A birodalmi logika szerint az uralkodó nincsen alávetve a törvényeknek és az alkotmánynak. A jogállami logika szerint viszont az uralkodó sem áll törvények felett, önkényesen ő sem változtathat a kereteken.
A jog és az erkölcs összekapcsolásán munkálkodott. Nehéz ügy. Bár hatalmas elméleti felkészültséggel rendelkezett, nem volt szobatudós. Egész életében a közélet sűrűjében forgolódott, mégpedig úgy, hogy pártban vagy parlamentben sohasem vállalt tisztséget. Francia volt és kozmopolita. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának egyik megszövegezője és néhány évig a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságnak az elnöke is volt René Samuel Cassin.
Az AB első évének két határozata, a második és a huszadik ma nem is döntésük tartalma miatt érdekes, hanem a szemléleti változás miatt, ami szűk nyolc hónap alatt következett be. Sólyom László érdemei ebben vitán felül állnak.
Miskolc, Hajdúhadház, Győr, Gyöngyöspata, Jászladány – az itt működő iskolákban jogellenesen különítették el a roma gyerekeket többségi társaiktól. Ezt persze mindenki látta, akinek volt szeme hozzá, de a nyilvánvaló tényről jogerős bírósági ítélet is született. Így történt ez egy kaposvári tagiskola esetében is. A különbség az, hogy a bíróság ott előírta az intézmény megszüntetését is, és 2017 óta nem indíthat új osztályt.
Az erőszak elutasítása lehet akár teljes is, de megfogalmazódhat erkölcsi törekvésként is. Nem meghunyászkodásról, nem önfeladásról van szó. Az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy jámbor jószág módjára alávetjük magunkat az agresszor akaratának, hanem azt, hogy a vitás kérdések rendezésénél elvetjük az erőszak alkalmazását, mi nem lépünk fel erőszakosan.
„Civil kezdeményezés” teremtette meg a fóti gyermekvárost. Mindig is különlegességnek, kirakatintézménynek számított a Kádár-korszakban. A rendszerváltás után sikerült a változó igényeknek megfelelnie: tömegintézetből speciális segítséget igénylő gyerekek otthonává alakult. A kormány mégis ki akarja költöztetni mostani helyéről.
Ez az Oxford nem az az Oxford. 1848 óta itt működik a University of Mississippi, becenevén az Ole Miss. 1962-ben két okból is bekerült a hírekbe. Egyrészt, az állam büszkesége, a Rebels amerikai foci csapata veretlenül nyerte az egyetemi bajnokságot. Másrészt, a Nemzeti Gárda és szövetségi csapatok ütköztek meg dühös fiatalokkal, akik nem akarták elfogadni, hogy a fekete James Meredith beiratkozhasson az addig tökéletesen szegregált egyetemre.
A gdanski Lenin hajógyár 27 éves villanyszerelőjeként már az 1970-es sztrájkbizottság tagja volt. A hatalom akkor a tüntetők közé lövetett, mintegy 80-an haltak meg. Lech Wałęsa börtönbe került. A következő évtizedet rendőri felügyelet, munkanélküliség, gyári munka és az ellenállás szervezése töltötte ki. A nyolcvanas években ezek a tapasztalatok aztán jól jöttek Wałęsának.
Az információszabadság alapjog, sőt egyenesen emberi jog. Ez az összefüggés jó ideje ismeretes, az Emberi Jogok Európai Egyezményének katalógusába mégsem került be a közérdekű adatok nyilvánosságának védelme. Ezzel együtt is a strasbourgi bíróság néhány éve mégiscsak ítélkezik információszabadsággal kapcsolatos ügyekről. Ebben a Magyar Helsinki Bizottságnak megvan a maga jogtörténeti szerepe.
99 éve született Jancsó Miklós filmrendező. Nem csak mesterségében számított eredeti figurának, az élet más területein is az volt.
Teljességgel megalapozatlan, hogy a zsidó fiatalok kizárása a hazai egyetemekről bármiféle társadalmi igazságosságot szolgált volna. Sem „pozitív diszkriminációról”, sem pozitív társadalmi hatásról nem beszélhetünk a numerus clausus kapcsán. Ezzel szemben a zsidók intézményes hátrányos megkülönböztetésének jogi és társadalmi értelemben is katasztrofális következményei lettek. Száz éve lépett hatályba a két világháború közti első zsidótörvény.