egyenlőség
A 12 pont szerzője „senkit sem respektált, mindenkivel komázott”
Ő fogalmazta pontokba, hogy mit kíván a magyar nemzet. Irínyi József az újságíró, akinek volt hatása.
A civil jogvédők legbátrabb szövetségesei
A Helsinki Bizottság ügyfelei vállalják azt a gyakran jelentős személyes kockázattal járó feladatot, amelyet a mindenkori hatalommal, az erősebbel szembeni fellépés jelent.
Eljárási kegyelmet a Karmelitánál tüntető diákoknak!
A Magyar Helsinki Bizottság eljárási kegyelmi kérvényhez készített mintát a tüntetőknek, akik ellen büntetőeljárás indult a Miniszterelnökség környékét lezáró kordon megbontása miatt.
December 4.: meghirdetik a montgomeryi buszbojkottot (1955)
„Nem hiszem, hogy fel kellene állnom” – válaszolt csendesen Rosa Parks James Blake-nek. A városi közlekedési vállalt fehér buszsofőrje azt firtatta: a 42 éves nő afroamerikai létére miért nem hajlandó a buszban hátra menni, hogy a fehérek elfoglalhassák az ülőhelyét. A sofőr rendőrt hívott.
November 16.: Kéthly Anna születésének napja (1889)
A szociáldemokrata mozgalom nagyasszonya volt a magyar történelem második női országgyűlési képviselője. A két háború között a társadalmi igazságtalanságok ellen küzdött. Antifasiszta volt. A háború idején bujkálni kényszerült, a koalíciós időszakban próbálta megakadályozni pártja beolvasztását a kommunista pártba. Évekig ítélet nélkül tartották fogva. Néhány napig Nagy Imre minisztere volt 1956-ban. A szovjet invázió idején diplomácia küldetéssel külföldön tartózkodott, ennek köszönheti szabadságát és talán életét is.
Meseháború
Világossá kell tenni újra és újra, hogy mindenféle nemű és szexuális orientációjú embertársunk egyenlő. Ez nem pártpolitikai kérdés, hanem egyetemes emberi minimum.
Szeptember 4.: egységesítik a beleegyezési korhatárt (2002)
Bizonyos vonatkozásban az azonos neműek közti szexuális kapcsolat egészen 2002-ig más büntetőjogi megítélés alá esett, mint heteroszexuális aktus. Addig ugyanis a Btk. szerint a 18 évnél idősebb személy, aki egy 14 és 18 év közötti azonos nemű személlyel létesített szexuális kapcsolatot, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható volt akkor is, ha fiatalabb partnere beleegyezett az aktusba. Az Alkotmánybíróság eltörölte ezt az igazolhatatlan különbségtételt. Ez helyes volt tőle. Az már nem, hogy minderre 9 évig kellett várni.
Szeptember 3.: Olympe de Gouges nekilát a nők jogáról szóló nyilatkozatának (1791)
A Marie Gouze-nak született Olympe de Gouges (1748–1793) fordulatos élete egyszerre tűnhet melodramatikus szappanoperának és emberi jogi tantörténetnek. Nem nyugodott bele, hogy a nők az 1789 forradalom után sem részesültek a szabadság adományaiból. A jakobinusok nem emiatt ölték meg, hanem mert a nemzettel azonosított kormányt is volt mersze bírálni nyilvánosan.
Kik vagyunk?
Ez a Magyar Helsinki Bizottság blogja. Civil jogvédő egyesületünk abban segít, hogy ne hatalmaskodhassanak feletted az állami szervek vagy a rendőrség, hogy az üldözés elől menekülők védelmet kapjanak, és újra együtt lehessenek családjukkal. Segítünk, hogy legyen következménye annak, ha megsértik a jogaidat. Jogászainkkal azon dolgozunk, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér.
Soundcloud
Iratkozz fel hírlevélre!
Első kézből kaphat havi összefoglalót arról, mi történik Magyarországon és a világban. Hatósági visszaélések, jogállamiság és minden más, ami emberi jogaink védelmével kapcsolatos.
