véleménynyilvánítás_szabadsága

Kordonok a Karmelita körül: ma jogilag más, mint 3 éve?

Mit jelent a mai kordon jogszerűségére nézve a két és fél évvel ezelőtti helyzetről szóló jogerős ítélet?‌

Kutyából szalonna, átragasztásból falfirka – a bíróság szerint ez lehetséges

Egy bíró szerint a plakátátragasztás jogilag falfirkának számít, tehát bűncselekmény. Nem, ez nem csak a józan ész szerint nincs így, de a hazai joggyakorlat szerint sem. A pécsi kutyapárti aktivisták ügyének újabb fordulata.

Kecskére káposztát, rendőrre házkutatás engedélyezését

Az ügyészség minap ismerte el, hogy nem volt bűncselekmény, amikor kutyapárti aktivisták ragasztották át a kormány gyűlöletplakátjait. Ez jó dolog. De az már nem, hogy ezt megelőzően, hónapokkal a politikai akciójuk után házkutatást tartottak náluk a pécsi életvédelmis rendőrök. Minderre maga a rendőrség adott engedélyt.

Kié is a Kossuth tér?

Kié a „Nemzet Főtere”? Tényleg a nemzeté, mint azt a rekonstrukciós gigaberuházás szlogenje ígérte, vagy az Országgyűlés Hivataláé, amely a terület vagyonkezelője? Egy bírósági ítélet szerint kizárólag az utóbbié. Még ahhoz is előzetes írásbeli megállapodás kell, ha egy rossz törvény ellen tiltakozni akarunk például mécsesek kihelyezésével.

Nem fogadják el a megrovást a kutyapárti plakát-átragasztók

Az ügyészség megrovással akarja lezárni annak a két pécsi kutyapárti aktivistának a büntetőeljárását, akit gyűlöletkeltő kormányplakátok megrongálásával gyanúsítottak. A Magyar Helsinki Bizottság segítségével most a fiatalok panaszt nyújtottak be a megyei főügyészséghez. Azt akarják elérni, hogy az ellenük indított eljárást bűncselekmény hiánya miatt zárják le.

Rongálás bűncselekményével gyanúsítanak kutyapárti aktivistákat

Vicces szövegeket ragasztott a kormány gyűlöletplakátjaira a Kétfarkú Kutyapárt két pécsi aktivistája. Legalábbis ezzel gyanúsítja őket a rendőrség. A nyomozás tele van szokatlan dolgokkal: a gyanúsítottaknál házkutatás is volt, a nyomozást olyan rendőr vezeti, aki egyébként gyilkosságoknál szokott eljárni. Mintha a bolhából elefántot akarnának csinálni.

December 31.: a Stratégia–31 civil mozgalom a gyülekezési szabadságért (2009)

A Stratégia–31 2009 nyarán kezdte meg tüntetéssorozatát a moszkvai Triumfalnaja téren. Egyik legemlékezetesebb demonstrációját az év szilveszterén tartotta. A szabadságmozgalom támogatója volt a Memorial és a Moszkvai Helsinki Csoport is. Az akkor 84 éves, Hópihécskének öltözött Ljudmila Alekszejevát, a jogvédő szervezet legendás vezetőjét is begyűjtötték a rendőri erők sok tucatnyi más tüntető mellett.

December 27.: Karsai László történész a strasbourgi bírósághoz fordul (2006)

A hazai bíróságok elé citált és perét ott elbukó Karsai László a strasbourgi bírósághoz fordult. Alperesből panaszos lett. Mint három év múlva kiderült, végül pernyertes panaszos. A strasbourgi bíróság ítélete szerint a hazai bíróságok megsértették a történésznek a véleménynyilvánítási szabadságát.

November 15.: munkásfelkelés tör ki Brassóban (1987)

Nem a brassói felkelés vezetett el Ceauşescu és a rezsim bukásához, de a világ számára itt vált egyértelművé, hogy Románia éhezik, és a diktátor támogatottsága egyáltalán nem egyöntetű az országban.

Október 29.: elkészül a Bibó-emlékkönyv (1980)

Bibó István életműve mellett a demokráciának és az egyénnek a hatalommal szembeni esélyei kaptak súlyt a gyűjteményben. Meg persze 1956. Mind kínosan érintették a Kádár-rezsimet. Az pedig különösen fájt neki, hogy a sokfelől érkező szerzők képesek voltak összefogni egymással.

Október 27.: Erasmus valószínűsített születésnapja (1466)

Mintegy 10–20 éven át volt Európa legnagyobb hatású értelmiségije Rotterdami Erasmus. Más humanistákhoz hasonlóan mindenről volt véleménye. Viszont más humanistákhoz képest ő többnyire a saját véleményét írta meg, és nem elvárt vagy jól megfizetett szövegeket. Az is megkülönböztette kortársaitól, hogy ő nem vitapartnereit kívánta elsöpörni, hanem az emberi balgaságot.

Október 15.: alternatív kulturális fórum kezdődik Budapesten (1985)

A hazai pártvezetés fogát csikorgatva vette tudomásul 1985-ben, hogy miközben Budapesten vendégül látta a Helsinki Záróokmány 35 aláíró államát az Európai Kulturális Fórumon (EKF), a hivatalos rendezvénnyel párhuzamosan megvalósult a nyugati civilek és a keleti ellenzékiek ellenfóruma is. Amint elmentek a vendégek, következtek a hatósági retorziók, házkutatások, razziák és csúcspontként az 1986. március 15-ei gumibotos tömegoszlatás, a „lánchídi csata”.

Bíróságon keresik igazukat a „dudálós tüntetők”

A lánchídi autós és kerékpáros tüntetéssorozatot a szervezők azért állítottak le, mert a kormány rapid kórházkiürítése miatt tiltakozókra egyre nagyobb, abszurdan magas bírságokat szabtak ki. A Magyar Helsinki Bizottság mintabeadványokat készített, hogy a megbírságolt demonstrálók akár maguk is ellentmondhassanak a rendőrség határozatainak. Emellett hét tüntetőnek biztosítottunk jogi képviseletet. Itt az idő, hogy beszámoljunk arról, mi is történt ezekben az eljárásokban.

Szeptember 13.: a hivatali cenzúra születése Magyarországon (1790)

Az új cenzúrarendelet megtiltotta bármely mű kinyomtatását, amely a legcsekélyebb kritikát gyakorolja az egyház, az állam, az uralkodó fölött, és ilyen módon „a kétkedés vágyát vonhatja maga után, mivel az állam legfőbb törvénye a köznyugalom megőrzése”. A jogszabály újdonsága nem a szigorúságában rejlett.

Megrongált Horthy-szobor, tiltott kéjelgés és erkölcs

Élénk vita övezi a Siófoki Városi Bíróság elnökének döntését, aki erkölcsre hivatkozva indokolta a Horthy-szobrot vörös festékkel leöntő Dániel Péter enyhe ítéletét. A Magyar Helsinki Bizottság praxisában olyan is akadt, hogy a bíró a jogszabályokkal szembemenve egyenesen erkölcsi alapon döntött. A bírát figyelmeztették.

[caption id="attachment_877" align="aligncenter" width="560" caption="A rongáló és a megrongált tárgy"][/caption]

A Horthy-szobrot piros festékkel leöntő Dániel Péter ügyvédet a Siófoki Városi Bíróság bűnösnek mondta ki rongálás vétségében a sértettnek okozott kár miatt. Megrovásban részesítette, de kimondta azt is, hogy cselekedete „erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt".  Kónya István, a Kúria elnökhelyettese sietett elítélni a bírói indokolást, mondván, a jog, az ítélkezés, a büntető igazságszolgáltatás soha nem állhat az erőszak mellé. Utóbbiban igaza van a főbírónak. De a helyzet sommás megítélésén túl szerintem érdemes megvizsgálni a vitatott döntést közelebbről is.

Az eset rávilágít az egyik legrégibb jogelméleti dilemma lényegére, arra, hogy mi a jog és az erkölcs viszonya, pontosabban: erkölcsi természetű indokok megjelenhetnek-e egy jogállami bíróság döntésének indokolásában. Akár úgy, hogy bírák közvetlenül erkölcsi megfontolásra alapoznak egy döntést, ami adott esetben jogilag vitatható lesz, mert a bírói erkölcsi intuíciójából nem jogszerű döntés következik; akár úgy, hogy a bíró jogilag helyes döntést hoz, de a döntés indokolásában kijelenti, hogy a jogilag elmarasztalt cselekvést egyébként erkölcsileg helyesnek tartja.

Az első esetre volt példa a Helsinki Bizottság praxisában. Egy jelenleg a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt járó ügyben tiltott kéjelgésért harminc nap elzárással sújtott nő a büntetés-végrehajtási intézetbe történő befogadása előtt már jelezte a családvédelmi szolgálatnál, hogy terhes, és a terhességét meg kívánja szakítani. Ezt követően a börtönben azt is kijelentette, hogy akár a büntetés-végrehajtás szervezetrendszeréhez tartozó, akár „külső” kórházban hajlandó magát alávetni a beavatkozásnak. A Gödöllői Városi Bíróság az elzárás félbeszakítása iránti kérelmet elutasította, és indokolásában kifejtette: „a bíróság tájékoztatja az eljárás alá vont személyt, hogy a bíróság nem nyújt segítséget olyan – egyébként törvényben, bizonyos körben meghatározott és engedélyezett – deviáns magatartás végrehajtásához, mely a magzati élet kioltásához vezet, s az általános erkölcsi felfogás szerint elítélendő.”

Mire a nő szabadult, már nem volt lehetőség az abortusz elvégzésére, így 2008 áprilisában megszülte gyermekét. Pedig a jogszabályok alapján a szabálysértés miatt elzárt nőnek joga volt a büntetés megszakítására, az ellenkező álláspont mellett pedig nincs igazán jogi érv. A döntés valójában azért lett ez, mert a deviánsnak tekintett magatartáshoz, az abortuszhoz a döntéshozó bíró önkényesen nem akart hozzájárulni, miközben a művi terhesség-megszakítást a jog egyébként lehetővé teszi. Ebben az ügyben fegyelmi eljárás indult a bíró ellen, amelynek végén figyelmeztetésben részesült.

Dániel Péter esetében bizonyos tekintetben másról van szó. A két ügy annyiban persze azonos, hogy a bíró a döntésének indokolásában erkölcsi álláspontot fogalmazott meg, pedig a bírói felhatalmazás jogi értékelés kialakítására szolgál, és kívánatos, hogy elkerülhetetlen eseteket kivételével (pl. ha egy szerződés semmiségéről döntenek annak jó erkölcsbe ütközése miatt) a bírói ítéletben sem írásban, sem szóban ne legyen helye olyan kitételeknek, amelyekről a bíróság politikai vagy erkölcsi véleményére lehet következtetni. A bírónak ugyanis meg kell maradnia pártatlannak, és ez a követelmény a pártatlanság látszatát is magában foglalja. Ugyanakkor ez ennél mégis bonyolultabb kérdés, hiszen egyes eseteknek lényeges a politikai, történeti és erkölcsi kontextusa.

A két eset azonban annyiban eltér egymástól, hogy a szoborrongálási perben morális megfontolások nem befolyásolták a bírói döntés érdemét, vagyis az ítélkező bíró kimondta, hogy Dániel Péter bűncselekményt követett el, és ezért el is marasztalta őt. (Szakmai probléma ezzel az, hogy a bűncselekmény fogalmi eleme a társadalomra veszélyesség, és ha egy cselekményt társadalomra veszélyesnek minősítünk, akkor lehetetlennek tűnik azt egyszerre társadalmilag hasznos magatartásként értékelni az indokolásban.)

Ugyanakkor valóban nem lehet arról megfeledkezni az ítélet kialakítása során, hogy a cselekmény a politikai véleménynyilvánítás egy olyan esetét jelentette, amelyben nem egy közveszélyes bűnöző rombol egy akármilyen szobrot. A jog és az erkölcs nem választható el hermetikusan egymástól, mert akár a jogértelmezésben, akár a büntetéskiszabásban az alkotmánnyal összeegyeztethető erkölcsi megfontolásoknak is van korlátozott szerepük. Például azt, hogy mi az adott helyzetben általában elvárható magatartás, részben elkerülhetetlenül erkölcsi természetű indokok fogják meghatározni, és erkölcsi természetű megfontolások alapján veszi figyelembe enyhítő körülményként a bírói gyakorlat a sértett felróható közrehatását is. Ezért az indokolásának szerintem így kellett volna szólnia:

Dániel Péter tette a véleménynyilvánítás egy formája volt, amelyet egy olyan történelmi szereplő szobrának felállítása miatt hajtott végre, akinek a vészkorszakban történtek miatt történelmi felelőssége is van. Ugyanakkor az elkövető maga vállalta azt, hogy a cselekményét nyilvánosan hajtja végre, tudatosan vállalva ezzel a büntetőjogi következményeket. Az általa erkölcsi alapon elítélt történelmi szereplővel (akinek felelőssége a kárpótlási törvény alapján is megalapozható, hiszen az általa kormányzóként aláírt törvények alkalmazásával okozott jogsérelmek miatt kárpótlás járt) szembeni felháborodását azonban a Btk.-ba ütköző módon fejezte ki, amire a bíróság a megfelelő jogkövetkezményeket alkalmazta, a büntetés kiszabása során pedig értékelte azt a tényt, hogy a vádlott nyilvánosan vállalta tettét, és egy olyan szimbolikus szereplővel szemben fejezte ki jogsértő módon a véleményét, akinek felelőssége van a zsidótörvények meghozatalában és 600 ezer magyar zsidó állampolgár szisztematikus kivégzésében.

Ebben az indokolásban megjelenik az, hogy Dániel Péter nem akármilyen szobrot öntött le, hogy felháborodása érthető és tette véleménynyilvánítás, de nem jelenik meg benne az, hogy a jogsértést társadalmilag hasznosnak vagy erkölcsileg helyesnek tartja a bíró. Körülbelül olyan ez, mint amikor a menthető felindulásból elkövetett emberölésnél azt mondja maga a jogalkotó, hogy a menthető (vagyis erkölcsileg lényeges) motiváció alacsonyabb szankciót indokol, de azt nem mondja senki, hogy az erőszakos magatartással megvalósított jogsértést társadalmilag hasznosnak lehet tartani. A történelem, kortárs publicista vagy bármely állampolgár alkothat ilyen ítéletet egy jogellenes cselekedetről, bíró semmiképpen nem.

Ezzel együtt az ítéletet meghozó bíró komoly érdeme, hogy az esetet a szokásos mechanikus jogalkalmazással szemben alapjogi kérdésként is vizsgálta, vagyis figyelemmel volt arra, hogy az egyébként tényállásszerű cselekedet a véleménynyilvánítás esete, és az sem kerülte el a bíró figyelmét, hogy a vélemény tartalmilag a demokratikus jogállam melletti elkötelezettséget fejezi ki. Helytelen lenne megfeledkezni erről a tényről akkor, amikor szakmai kritikát fogalmazunk meg a döntésről, illetve annak indokolásáról.

(Időközben kiderült, meglehet, a bíró indoklását az MTI tudósítója rosszul idézte. Ettől álláspontom az erkölcs és a jog viszonyáról nem változott.)

Tóth Balázs